December közepén megnyílik a Nemzeti Audiovizuális Archívum (NAVA) első olvasóterme – egyelőre még csak a próbaüzem idején rögzített dokumentumokkal, ám januártól az archívum élesben is működik – írja a Népszabadság. A NAVA-t az a felismerés hozta létre, hogy az elektronikus médiában keletkező audiovizuális dokumentumok a nemzeti kulturális és történelmi örökség részét képezik, a nemzeti kultúra és történelem dokumentumai, ezért megőrzésük a jövő számára és hozzáférhetővé tételük a kutatás és az oktatás céljaira ugyanolyan fontos, mint a nyomtatványoké, a képzőművészeti alkotásoké, a filmeké és a zeneműveké – olvasható a NAV honlapján.
Kötelespéldány a tévéműsorokból
A NAVA, a magyar nemzeti műsorszolgáltatói kötelespéldány archívum olyan az elektronikus műsorok számára, mint az Országos Széchényi Könyvtár a nyomtatott kiadványok, vagy a Magyar Nemzeti Filmarchívum a magyar filmek számára. Gyűjtőkörébe az országos földfelszíni terjesztésű televíziók és rádiók magyar gyártású műsorai tartoznak. Európában egyre több helyen hoznak létre műsorszolgáltatói kötelespéldány archívumokat: Franciaországban, Angliában, Hollandiában, Svédországban, Norvégiában már működik, Finnországban megalapítás alatt áll az ottani társarchívum – írják a NAVA honlapján, ahol felhívják a figyelmet arra is: az archívum katalógusa az interneten bárki számára szabadon hozzáférhető, ám a tartalom megtekintésére csak az úgynevezett NAVA-pontokban van lehetőség. Az engedélyezési eljárást követően ilyen pontokká válhatnak nyilvános szolgáltatásokat nyújtó könyvtárak, iskolai oktatás célját szolgáló, illetve muzeális intézmények, levéltárak, valamint kép- és hangarchívumok. A NAVA-pontokban a látogatók ingyen használhatják az archívum szolgáltatásait. Mint a Népszabadság írja, a NAVA-n keresztül elérhető lesz a Nemzeti Filmarchívum digitalizált állománya, és ők fogják kezelni a Magyar Televízió archívumát is.
Hat éves projekt, több száz millióból
A NAVA ötlete még 1999 májusában született meg a BME IK Média Laboratóriumának munkatársai fejében, majd 2000-ben elkészült az intézmény felépítésével, funkciójával kapcsolatos kérdéseket tárgyaló előkészítő tanulmány, a mintarendszer, majd ezt követően a megvalósíthatósági tanulmány is. 2001-ben, a mintarendszer bővítését követően megszületett a javaslat a projekt létrehozására, 2002-re pedig elkészült az alapító dokumentum is. 2002 áprilisára megalakultak a szakértői munkacsoportok. A NAVA intézményi előkészítése 2003-2004-ben zajlott le. A NAVA törvényi hátterét biztosító jogszabályt tavaly év végén fogadták el – olvasható a honlapon.
A Népszabadság értesülése szerint a NAVA projekt első hat éve alatt 520 millió forintot költöttek az előkészítésre, ez az összeg februárig további 200 millióval nő. Az eszközök mintegy 380 millióba kerültek. Az archívumban e pillanatban száz kutató dolgozhat párhuzamosan; a tervek szerint ez a szám januártól a tízszeresére, márciustól a százszorosára nő.
Flick kiakadt a Barcelona meccse után, pedig a bíróbotrány nekik kedvezett
