KSH: 7,3 százalékos a munkanélküliség

Idén az augusztus-októberi időszakban több mint 300 ezren voltak állás nélkül, a munkanélüliségi ráta 7,3 százalékos volt – közölte a KSH. A legalább 5 fős vállalkozásoknál és a költségvetési intézményeknél közel annyian álltak alkalmazásban, mint egy évvel korábban, a költségvetés minden területén azonban tovább csökkent a létszám. Az átlagkereset idén január-októberben 154 400 forint volt.

MNO
2005. 12. 16. 8:21
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A 2005. augusztus-októberi időszakban a foglalkoztatottak száma 3 millió 932 ezer, a munkanélkülieké 308 ezer fő volt, ami 7,3 százalékos munkanélküliségi rátát jelentett – közölte a KSH.

A legalább 5 fős vállalkozásoknál és a költségvetési intézményeknél alkalmazásban állók száma a nemzetgazdaságban átlagosan 2 millió 789 ezer volt idén január-októberben, közel annyi, mint egy évvel korábban. A versenyszférában 2005. január-októberben 0,2 százalékkal nőtt a létszám, a költségvetés minden területén viszont folytatódott a létszámcsökkenés, amely így a költségvetési intézményeknél összességében 1,3 százalékos volt.

A nemzetgazdaságban összességében a bruttó átlagkeresetek 9,4 százalékkal, a nettó átlagkeresetek 10,5 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. A versenyszférában a bruttó nominális átlagkereset 7,1 százalékkal, a nettó átlagkereset 8,6 százalékkal emelkedett.

A költségvetés területén – az ez évben egységesen januárban fizetett egyhavi külön juttatás miatt – a bruttó átlagkereset 14,0 százalékkal, a nettó átlagkereset 14,6 százalékkal növekedett. Ez utóbbi területen a jutalom és az egyhavi külön juttatás nélkül számított bruttó kereset növekedési üteme 7,5 százalék volt.

A január-októberi reálkereset így (a fogyasztóiár- index 3,6 százalékos növekedése mellett) 6,7 százalékkal nőtt a nemzetgazdaságban.

Idén január-októberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagosan bruttó 154 400 forintot, ezen belül a cégeknél dolgozók 144 300 forintot, a költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állók 179 200 forintot kerestek.

A rendszeres kereset (a jutalom, prémium, valamint külön juttatások nélkül számított bruttó kereset) növekedési üteme a nemzetgazdaság egészében 7,3 százalék, ezen belül a vállalkozásoknál 7,3 százalék, a költségvetési intézményeknél 7,5 száazlék volt.

A nemzetgazdasági szintű havi átlagos munkajövedelem 162 400 forint volt, 9,5 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakit. A munkajövedelem kereseten felüli része 2005. január-októberben átlagosan 4,9 százalék volt.

A nettó átlagkereset nemzetgazdasági szinten 101 200 forint volt január-októberben (a fizikai foglakozásúaké 74 900 forint, a szellemieké 131 600 forint).

(Forrás: Napi Online, tőzsdefórum.hu, portfolio.hu)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.