Kulcsár Anna: Kábítószer

MNO
2005. 12. 03. 9:19
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kulcsár Anna: A kábítószerek használata, tartása, terjesztése tehát bűncselekmény maradt. Az AB szerint a kábulathoz való jog nem ismerhető el. Arról nem lehet szó, hogy a nemzetközi listákon pszichotróp anyagként felsorolt szereket idehaza szabadon felhasználható vegyületként kezeljék, akár csak részben is, és eltöröljék a büntetőjogi konzekvenciát. Ez ugyanis oda vezetne, hogy az ország nem csak egészségügyi, társadalombiztosítási szempontból kerülne súlyos helyzetbe – a gyógyítás nem kevés pénzt visz el –, de megrendülhetne a közbiztonság is. A tilalmak feloldásával, enyhítésével az ország a nemzetközi drogkereskedelem, a kábítószer-bűnözés központi helyévé válhatna – a szállítmányok errefelé vennék az irányt. Más sem hiányozna, mint a drogmaffia, meg az a hatalmas kiadás, amelyet a rendőrség és a hírszerzés megerősítésére kellene fordítanunk.
A büntetőjogi szigor fenntartása mellett a bírói testület ugyanakkor hangsúlyozta a gyógyítás, a megelőzés fontosságát is. Olyannyira, hogy maga észlelte: hiányoznak a segítőszolgálatok munkatársait védő rendelkezések. Ez már csak azért is érdekes, mert miközben beadványok sora érkezett – jogvédő szervezetektől is – az alkotmánybírákhoz, senki sem emelt szót a kábítószer-fogyasztók egészségügyi gondozását végzőkért.

(Magyar Nemzet, 2005. december 3.)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.