Nem akar magyar vizsgálatot a román környezetvédelmi miniszter

Nem akar magyar résztvevőket látni a legutóbbi romániai ciánszennyezés helyszíni vizsgálatainál a román környezetvédelmi miniszter – jelenti a HavariaPress.

MNO
2005. 12. 01. 9:52
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Sulfina Barbu szerint szükségtelen, hogy a magyar-román ad hoc bizottság magyar delegáltjai a helyszínen vizsgálódjanak a múlt pénteki ciánszennyezés miatt.

Mint ismert, a romániai Borsabánya melletti patakba a helyi bányából a múlt héten pénteken került ciánnal szennyezett víz, ami a Tiszába jutva hétfőn elérte Magyarországot is. A ciánszennyezés azonban az országhatárhoz érve már annyira felhígult, hogy a megengedett határérték tizedét sem érte el, így a magyar hatóságoknak már nem kellett beavatkozniuk.

A ciánszennyezésről a román vízügyi hatóságok csak szombaton szereztek tudomást, azt követően, hogy Bisztra település polgármestere jelezte azt számukra, egy lakossági bejelentés alapján. A román hatóság ezekhez képest további egy nap késéssel, csak vasárnap délelőtt tájékoztatta Magyarországot az esetről. A zöldtárca emiatt hétfőn levélben kérte Sulfina Barbu román környezetvédelmi minisztertől az ügy kivizsgálását, folyamatos tájékoztatást, illetve további intézkedéseket a hasonló balesetek elkerülésére. A levélben a magyar fél azt is kérte, hogy a két ország szakértőiből álló ad hoc bizottság a helyszínen ellenőrizze a bányák biztonságát.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.