Német vasútra szállhatunk Miskolcon?

Az európai piacnyitás váratlan kihívásokat jelenthet a magyar vasútnak. Végeredményben az sem lenne tilos, hogy létrejöjjön egy Bécs–Budapest–Miskolc útvonal is, melyet a Deutsche Bahn működtet. A MÁV nincs felkésztülve egy ilyen versenyre, ám az unióban egyedül maradt.

MNO
2005. 12. 07. 9:49
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hazánk jelzésértékűen nem foglalt állást hétfőn Brüsszelben a vasúti személyszállítás piacnyitásával kapcsolatban. A miniszterek tanácsi ülésén ennek ellenére 24:1 arányban eldöntötték, hogy a liberalizációt 2010-ben kell megvalósítani a nemzetközi, s valamivel később a belföldi személyszállításnál – írja a Magyar Hírlap.

A részleges piacnyitással nem is lenne semmi gond. Azzal azonban igen, hogy a javaslat szerint a nemzetközi vonalakon engedélyeznék az úgynevezett kabotázst, vagyis azt, hogy a külföldi vonatok azokat az utasokat is szállíthatnák, akik csak belföldön közlekednek – mondta el a lapnak Dienes-Oehm Egon nagykövet, aki Magyarországot képviselte a tanácskozáson. Ilyen mellesleg ma is van, például a GYSEV vonalain.

Szabotázs a kabotázs ellen?

Hazánkon azonban három páneurópai folyosó is áthalad, amely már jelentős utasforgalmat generál. A liberalizáció után a kabotázs olyan vonalakon lenne kritikus, mint például a Bécs–Budapest–Bukarest, de végeredményben az sem lenne tilos, hogy létrejöjjön egy Bécs–Budapest–Miskolc útvonal is.

Könnyű belátni, hogy a MÁV ezen nagyot bukna. Főleg ha azt is beleszámítjuk, hogy nagy valószínűséggel nem a Bodajk–Balinka vagy a Zirc–Dudar generálja a legnagyobb utasforgalmat és bevételt. Kérdéses, mit tud kezdeni a konkurenciával az idén nyolcvanmilliárd forint mínusszal záró társaság, ha veszélybe kerül az egyetlen vonala, amelyik nyereséges – ez a Bécs–Budapest szakasz.

A magyar álláspont az volt, hogy foglalják a normaszövegbe a rejtett kabotázs tilalmát. Ezzel elejét lehetett volna venni azoknak a próbálkozásoknak, hogy egy társaság bújtatottan belépjen a belföldi piacra (erre jóval 2010 után kerülhet csak sor). Ha például a Deutsche Bahn beindítja az említett Bécs–Budapest–Miskolc járatát, könnyen rá lehet fogni, hogy ez rejtett kabotázs, lényegében egy Hegyeshalom–Miskolc vonal. Ez pedig belföldi útvonal, vagyis nem engedélyezett. Hazánk próbálkozása végül kudarcba fulladt.

Végeredményben hazánk nem tudta érvényesíteni az érdekeit, a többi tagállam így vagy úgy, de visszavonta a tiltakozását. A rejtett kabotázs kérdésében Magyarország egyedül maradt, a közszolgáltatás ügyében pedig egyáltalán nem született egységes álláspont. Ez azt jelenti, hogy hazánknak nem maradt más választása, mint hogy tartózkodik a szavazástól – mondta Dienes-Oehm Egon.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.