Pert nyertek a Honvédelmi Minisztériummal szemben azok az erdőtulajdonosok, akiknek területén a tárca radarállomást építtetett a Zemplénben – írja a Hír Televízió honlapja, mely úgy tudja: a zempléni Kánya-hegyen magasló lokátorállomás megépítéséről a tárca nem egyeztetett a környező települések önkormányzataival, és nem állapodott meg az erdőtulajdonosokkal sem, csak az erdőterület kezelőjétől kért és kapott hozzájárulást.
– A Honvédelmi Minisztérium a Kánya-hegy tetején egy katonai bázist kívánt építeni, és elindította az engedélyeztetési folyamatokat. Véleményem szerint azonban nem sikerült ezt jogszerűen rendezni, és én nem járultam hozzá sem írásban, sem személyesen, hogy ez az építés, beruházás megtörténjen – jelentette ki Horváth Jenő, Füzér polgármestere.
A katonai bázis felépítése ellen leghevesebben Hollóháza önkormányzata tiltakozott. A települések lakói nem tudják, hogy pontosan milyen tevékenység is folyik az állomáson, és azt sem, hogy milyen környezet- és egészségkárosító hatása van az objektumnak. – Az Encsi bíróság egy birtokháborítási perben első fokon döntést hozott, mely kimondja, hogy az erdőtulajdonosoknak igazuk van, birtokháborítás történt a Kánya-hegyen. Az a terület ugyanis, ahol ez a torony felépült, közbirtokossági terület. Az építtetőt azonnali kerítésbontásra kötelezték – számolt be Koleszár Sándor, Hollóháza polgármestere.
A környező falvak lakói azt szeretnék, ha lebontanák az építményt, az ugyanis tájromboló hatása miatt alááshatja a megélhetés egyetlen lehetőségét: az idegenforgalmat. (Hír Televízió)

Elképesztő módon bukott le a körforgalmat letaroló ittas sofőr