Pokorni meglepte Lendvait

Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke egy rajziskolás diák által készített festményt adott át Lendvai Ildikó szocialista frakcióvezetőnek, köszönetképpen, hogy a szocialisták támogatták a művészeti oktatás normatívájára vonatkozó költségvetési módosító indítványt.

MNO
2005. 12. 01. 15:35
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kormány előterjesztésében eredetileg radikálisan csökkentette volna a művészeti képzésben részt vevő gyerekek támogatását, ám a módosító javaslat elfogadásával a következő évben is az ez évi normatívát kapják az érintett intézmények.

Mint Pokorni Zoltán fogalmazott: a szakma, az ellenzék javaslatára végül is a szocialista képviselők – kormányukkal szemben – a gyerekek pártjára álltak. A Budai Rajziskola értékeli ezt a gesztust, ezért küldi Lendvai Ildikónak ezt a képet, megköszönve, hogy 300 ezer gyerek oktatása, nevelése nem vált lehetetlenné – tette hozzá. A képet Samu Dániel, az iskola tanulója készítette.

Pokorni Zoltán utalt arra: korábban személyesen is beszélt Lendvai Ildikó frakcióvezetővel, aki azt mondta: mindent megtesz annak érdekében, hogy a tervétől eltántorítsa a kormányt. – A kormányt ugyan nem sikerült eltántorítani, de az MSZP-s képviselők jól szavaztak, nem a kormány mellett, hanem a gyerekek mellett álltak ki – mondta Pokorni Zoltán. (Híradó)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.