Szilveszter Zsolt, aki Szalay Balázs csapatában, a regionális MOL Dakar Team tagjaként indult a motorosok mezőnyében, az etap 111. kilométerénél – az erősen szembe sütő nap miatt – ütközött a 90-es rajtszámú belga Patrick Lebonnal. Mindkét versenyző súlyos sérüléseket szenvedett.
A hirado.hu úgy tudja, a magyar versenyzőt újraélesztették, ám ezt a csapatvezetés közleményben cáfolta. A baleset következtében Szilveszter kéz- és lábtörést szenvedett. A romániai magyar motoros tavaly szerelőként már részt vett a viadalon, de versenyzőként ez az első Dakarja.
A szerdai szakaszon Kátai Péter is balesetet szenvedett. A mostoros kulcs- és combcsontját törte egy esés következtében.
A csapat vezetője, Szalay Balázs arról számolt be, hogy a körülményekhez képest mindkét magyar versenyző állapota kielégítő.
Az autósoknál a címvédő francia Peterhansel, Cottret páros nyerte a szerdai etapot. A Kis Sándor, Czeglédi Péter duó a 30., a Liszi László, Tóth Dénes alkotta egység a 72., a Kristóf Márton, Hujber Imre páros pedig a 73. lett.
A motorosoknál a szintén francia Despres teljesítette leggyorsabban a Dakar rali ötödik szakaszát. Varga Ákos a 35. lett. Összetettben a spanyol Coma áll az élen.
(Info Rádió, Híradó, MobilPress, reggel.hu)
Putyin csak játszadozik Donald Trumppal?
