A Fidesz üdvözli, hogy a kormány nyitottnak mutatkozik a Büntető törvénykönyv változtatásával kapcsolatban, de szomorúnak tartja, hogy van olyan politikai erő is, egy magát liberálisnak mondó párt, amelyik ellenzi, hogy nagyobb védelmet kapjanak a legkiszolgáltatottabbak: a gyermekek, a fiatalkorúak és az idősek.
Az elmúlt évek bűnügyi statisztikáinak tényei alapján a Fidesz álláspontja, hogy a gyermekek és az idősek számára még fokozottabb védelem biztosítására van szükség – húzta alá Deutsch Tamás. A Fidesz frakcióvezető-helyettesének ismertetése szerint míg 2000-ben 6102 fiatalkorú lett ismertté vált bűncselekmény áldozata, 2004-re ez a szám 9867-re emelkedett.
A Fidesz által összeállított ötpontos javaslat növelné a büntetési tételeket azokkal szemben, akik gyermekek, idősek ellen követnek el bűncselekményeket, illetve szűkítené a rájuk vonatkozó kedvezmények körét.
Halló, itt Brüsszel
