Erdély: az MPSZ közel a párttá váláshoz

A pártbejegyzéshez szükséges aláírások körülbelül felét sikerült összegyűjtenie év végéig a Magyar Polgári Szövetségnek.

MNO
2006. 01. 06. 15:05
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A november közepén megkezdett akció néhány megyében eredményesebben, máshol akadozva folyik, van, ahol csak most startolnak teljes gőzzel. Eddig Arad megyében sikerült a vállalt aláírásszámot teljesíteniük, de nem áll rosszul Háromszék sem, a 6000-ből 3500 aláírás már megvan, Sepsiszentgyörgyön több mint 1500 támogató látta el kézjegyével a listákat, Kézdiszéken, Orbaiszéken és Erdővidéken az aláírások felénél többet sikerült összesíteniük. A háromszéki MPSZ vállalta a bukaresti támogatók megkeresését is, ám ez egyelőre sikertelennek bizonyult, megbízott emberük átverte őket. Január folyamán több szervező a fővárosba utazikk, hogy összeszedjék a 700 aláírást. A jelek szerint a vártnál kisebb gondot okoznak a román megyékben összegyűjtendő aláírások, Gorj, illetve Galac megyében január végéig sikerül összeszedni a 700—700 kézjegyet, és ekkorra ígérik a Bákó megyei listák véglegesítését is.

Az MPSZ cáfolta az RMDSZ által terjesztett információkat: egyetlen emberük sem folytat RMDSZ-ellenes kampányt, román vidékeken nem úgy próbálják meggyőzni az embereket, hogy azt ígérnék, a Magyar Polgári Párt bejegyzése az RMDSZ megszűnéséhez vezetne.

Az MPSZ országos vezetősége január közepén összesíti az addig összegyűjtött aláírásokat. A Magyar Polgári Párt bejegyzéséhez 25 000 támogató aláírás kell tizenöt megyében és a fővárosban (legalább 700 mindenhol). Az aláírók alapító tagokká válnak, és fel kell tüntetniük az íven, hogy tagjai-e más pártnak vagy szervezetnek. Továbbra is vitatott kérdés, de az MPSZ kitart álláspontja mellett: RMDSZ-tagok is aláírhatják a támogató íveket, mert az RMDSZ nem politikai párt.
(erdely.ma)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.