Farkas Melinda: Egy évvel a két és fél millió diákigazolvány előállításáról szóló tender kiírása után sem lehet tudni, hogy ki fogja gyártani az új okmányokat és mennyiért. Az eljárást kétszer kellett érvényteleníteni: előbb a túl rövid határidők miatt, majd azért, mert a kizárások után csupán egy pályázó maradt versenyben, és így lehetetlenné vált a megfelelő ár kialakítása. A Fidesz szerint ki kell venni Magyar Bálint kezéből az ügyet, mert kudarcot kudarcra halmoz. A tárca azt ígérte, hogy még ebben az évben harmadszor is kiírják a tárgyalást.
(Magyar Nemzet, 2006. január 13.)
Jó hír: megszűnhetnek a dugók az M7-esen
