Gréczy Zsolt: Tetszettek volna forradalmat csinálni – mondta Antall József a kilencvenes évek elején saját pártja radikálisainak, akik szerint ki kellett volna söpörni a kommunistákat mindenféle pozícióból. Tessenek forradalmat csinálni! – ezt pedig mintha már Orbán Viktor feszegetné – másfél évtizeddel az első szabadon választott kormányfő kijelentése után. Mi másra gondolhat az ember, amikor ezt a mondatot hallja a hét végi debreceni nagygyűlés szónokától: „A magyarok sem sejthették 1848 vagy 1956 januárjában, hogy az előttük álló év számára új oldalt kell majd nyitni a nemzet naptárában.” Ebből néhány dolog azért következtethető. Például az, hogy Orbán soha nem volt, és ma sem Antall József szellemi örököse, ahogy azt a rendszerváltozás utáni második parlamenti ciklusban ő maga és a Fidesz jobboldali fordulatát előkészítő konzervatívok láttatni akarták. A két ember nem ugyanazt a nyelvet beszéli, és bárki is hiszi, nem ugyanazt az értékrendet vallja.
(Népszabadság, 2006. január 10.)
Mit ne tegyünk a húslevesbe? Ezek a zöldségek árthatnak az ízvilágnak
