A vidéken élő, alacsony jövedelemmel rendelkező emberek és a nyugdíjasok vannak kitéve a legnagyobb árszínvonal-növekedésnek – derül ki a GfK és a KSH felméréseiből.
A KSH különböző jövedelemkategóriájú, illetve az aktivitás szerint csoportosított háztartások szempontjából kalkulál drágulási mutatókat. Ebből az derül ki, hogy tavaly a legnagyobb inflációt a nyugdíjasok szenvedték el, a sorban utánuk az alacsony jövedelműek következnek. A többi kategóriában az átlagossal megegyező, vagy annál alacsonyabb inflációt mutattak ki a statisztikusok – írja a Napi Gazdaság.
A GfK Fogyasztói Bizalmi Index kutatássorozata szerint a kistelepüléseken élők 2005 decemberében átlagosan 5,9 százalékos áremelkedést vártak a következő 12 hónapra. A vidéki lakosok esetében ez az érték magasabb, főleg a nagyvárosokban élők pesszimisták e téren. A vizsgálatok helytállónak mutatják azt a feltételezést, hogy a nagyjából egyharmaddal az országos vásárlóerő-átlag fölött élő budapestiek alacsonyabb inflációs nyomásnak vannak kitéve, mint a vidékiek. A GfK decemberi felmérése szerint a Budapesten élők ötöde úgy nyilatkozott, hogy szerinte az árak 2006 decemberére csökkenni fognak. Ehhez képest a 10 ezer fő alatti településeken csak minden tizennegyedik ember vélekedett így.
Forrás: Napi Gazdaság
Belenézett a kamerába a súlyos testi sértés miatt keresett férfi + videó
