Elképzelhető az Irakban lévő amerikai csapatok létszámának idei csökkentése – jelentette be az amerikai elnök. Bush a Pentagonban nyilatkozott erről, ahol többórás egyeztetésen vett részt Rumsfeld védelmi miniszterrel, Peter Pace tábornokkal, a vezérkari főnökök egyesített bizottságának vezetőjével és Irakban szolgáló amerikai katonai parancsnokokkal.
Ám az elnök ezekről a megbeszélésekről nem akart nyilatkozni. A sajtóértekezleten Bush megismételte, hogy bármiféle csapatkivonásra csakis az iraki helyzet változása nyomán és a katonai vezetők javaslataira kerülhet sor.
Az esetleges kivonulás időrendjéről azonban nem volt hajlandó nyilatkozni; a korábbi érvelését ismételte meg, miszerint minden ilyen előzetes menetrend, pontosabban ennek a bejelentése csak az ellenség malmára hajtja a vizet.
Ugyanakkor azt azért elmondta, hogy az a csapatcsökkentés, amelyet a múlt hónapban lezajlott iraki választások után kezdtek meg, folyamatban van.
Magyar Rádió
Súlyos balesetek miatt félbeszakították a VIII. Dagonya Extrém Fesztivált
