A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) szerint a kábeltévé-szolgáltatók csak akkor változtathatnak csomagjaik tartalmán és árain, ha ahhoz az előfizetők hozzájárultak. Kovács Anita, a GVH irodavezetője az InfoRádiónak elmondta: a díjmegállapítás során a szolgáltatónak vagy az áraira vonatkozó számításai megismerését kell lehetővé tennie, vagy azt, hogy a megrendelő felszólalhasson a díj módosítása ellen. Ha az előfizető kifogást emel ez utóbbi miatt, a szolgáltató csak akkor emelheti az árait, ha a kifogást a bíróság előtt megtámadja, és győz a perben.
Mint Kovács Anita nyilatkozta, a versenyhivatal akkor avatkozik be, ha a szolgáltató visszaél monopolhelyzetével, például úgy, hogy az előfizetési díjakat túlzottan magasan állapítja meg, vagy a programcsomagot indokolatlanul, az előfizetők számára előnytelenül módosítja. Ezek miatt néhány kábelszolgáltatót már elmarasztalt a GVH – tette hozzá. (inforadio.hu)
A negyed évszázados jubileum alkalmából 25 példány erejéig feltámad Eleanor
