K&H ügy: rövidesen szembesítik Kulcsárt és Schönthalt

Rövidesen szembesíti a rendőrség a brókerügy két kulcsfiguráját, Kulcsár Attilát és az Egyesült Államokból szeptemberben hazatért Schönthal Henriket. Az egykori üzlettársak várhatóan két héten belül találkoznak, a rendőrök Schönthal korábbi kihallgatása alapján állították össze a tisztázandó pontokat.

MNO
2006. 01. 06. 9:07
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Várhatóan két héten belül szembesíti a rendőrség a brókerügy két kulcsfiguráját, Kulcsár Attilát és az Egyesült Államokból szeptemberben hazatért Schönthal Henriket. Az exbróker korábbi vallomásaiban aktív szerepet tulajdonított a K&H-ügyben a Floridában élő üzletembernek, akit ennek alapján azzal gyanúsítanak, hogy az érdekeltségébe tartozó Balmoral Group, illetve a Montrade Ltd. cégek számláin futott át a sikkasztott banki pénzek legnagyobb része, legalább 6 milliárd forint. Kulcsár szerint Schönthal az átutalások után 8-10 százalékot kapott.

Borsos Tamás, Schönthal ügyvédje a lapnak úgy nyilatkozott, a szembesítést ők kezdeményezték. A nyomozókkal már egyeztettek az időpontról, s várhatóan két héten belül találkoznak az egykori üzlettársak. Schönthal Henrik jelenleg házi őrizetben van, ügyvédje ugyanakkor nem válaszolt arra a kérdésre, hogy mekkora összeget zárolt a bíróság ügyfele számlájáról. Az ügyészség 2003 novemberében mintegy 45 millió forint zár alá vételét indítványozta a Balmoral számlájáról, a Montrade-től tavaly márciusban több mint 750 milliót zároltatott, de a Magyar Hírlap értesülései szerint alig több mint 3 millió forintot tudtak zár alá helyezni.

(Magyar Hírlap)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.