A 2005-ös év a turizmus sikeréve – mondta Kolber István. A regionális fejlesztésért és felzárkóztatásért felelős tárca nélküli miniszter hozzátette: az előzetes adatok szerint az év végére az összesített vendégéjszakák száma először lépi át a 19 milliós határt. Ez minden korábban mért, hasonló időszakra vetített adatot meghalad.
A kereskedelmi szálláshelyekre 2005. január és november között 3,2 millió külföldi vendég érkezett, aki 10,2 millió vendégéjszakát töltött el. Ez a tavalyi évhez képest azt mutatja, hogy öt százalékkal több vendég két százalékkal több éjszakát töltött el a szálláshelyeken. A vizsgált időszakban a kereskedelmi szálláshelyeken közel 3,3 millió belföldi vendég 8,2 millió belföldivendég-éjszakát töltött. A vendégek száma 5, a vendégéjszakák száma 3 százalékkal volt több az egy évvel korábbinál.
A tavalyi év első tizenegy hónapjában a kereskedelmi szálláshelyek bevétel tekintetében is rekorderedményt értek el. Bevételük először haladta meg a 200 milliárd forintot, amely 13 százalékkal több, mint az előző év hasonló időszakában – ismertette a miniszter.
Fidesz: A vidék nem tudott profitálni az idegenforgalomból
Kolber István ismét a kormány sikerének állítja be a turizmus eredményeit, pedig a néhány százalékos növekedést többek között a fapados repülőjáratok megindulása okozta – reagált Lasztovicza Jenő, aki rámutatott: a vendégéjszakák növekedése szinte csak a légi járatokkal elérhető Budapesten és néhány másik régióban mutatható ki.
A kormány nem tudott olyan programokat elindítani, amelyek felhívták volna a figyelmet az ország többi részére is, ezért a vidék nem tudott profitálni az idegenforgalomból – emelte ki a Fidesz politikusa, hozzátéve: az ország nagyobbik részén több mint tíz százalékkal visszaesett a vendégforgalom. A kormány nem hogy elősegítette volna a turizmus fejlődését, de a vállalkozásokat sújtó adóemeléseivel, a régióknak szánt támogatások megszüntetésével és a Magyarországot népszerűsítő reklámok forrásainak csökkentésével tovább nehezítette a helyzetet – véli a politikus.
Lasztovicza Jenő szerint a kormány tehetetlenkedése után a turizmusfejlesztés terén is változásra, új politikára, megfelelő finanszírozásra van szükség.
(MTV Teletext, MNO)
Sorra támadják a kereskedelmi hajókat a húszik + videó
