A négyszeres magyar válogatott labdarúgó szerdán csapata mérkőzésén állítólag szalagszakadást szenvedett, napról napra gyengébbnek érezte magát, ezért újabb vizsgálatra ment, majd váratlanul elhunyt. A limasszoli csapat hivatalos honlapja szerint a labdarúgó halálát tüdőembólia okozta, de később szívinfarktusról számoltak be.
A Reuters értesülései szerint Zavadszky holttestét a csapattársai fedezték fel limasszoli otthonában, akikkel együtt a Lakatamia elleni idegenbeli mérkőzésre kellett volna utaznia. Az AP hírügynökség azonban úgy tudja, Zavadszkyra a csapatorvos talált rá, aki azért kereste fel, mert aggódott a sérülésére fájdalomcsillapítókat szedett játékos állapota miatt.
Zavadszky barátja és volt játékostársa, Hrutka János azt közölte, hogy az orvosok a boncolás után sem tudták pontosan megmondani a játékos halálának okát, de a szövettani vizsgálat után többet lehet majd tudni. Az Apollon képviseletében Georgesz Papajannisz klubmenedzser adott tájékoztatást: „Annyi bizonyos, hogy nem baleset vagy bűntény, hanem egészségi probléma volt a halál oka. Az első hírek alapján szívrohamra gyanakszunk, de ez ügyben még korai lenne bármi biztosat kijelenteni.„
A válogatott futballista holttestének hazaszállítása előreláthatóan kedden, vagy legkésőbb szerda hajnalban történik meg, az ehhez szükséges papírok beszerzése folyamatban van.
„Gábor szerdán még pályára lépett egy bajnokin, melynek során szalagszakadást szenvedett, és kórházba szállították. Onnan nem sokkal később hazamehetett, majd tegnap ismét kivizsgálásra hívták be” – mondta Hrutka János, a válogatott menedzsere, aki a szerencsétlenül járt játékos feleségével együtt Ciprusra utazott, hogy kiderítse, pontosan mi történt a sportolóval.
A Lakatamia-Apollon bajnoki mérkőzést a spotoló halála miatt elhalasztották.
A ciprusi magyar nagykövetség részéről Varga-Haszonits Zoltán ügyvivő rendőrségi forrásokra hivatkozva megerősítette az értesülést, és hozzátette, hogy a család már úton van Nicosiába.
Kegyeleti séta Zavadszky emlékére
Lipcsei Péter és az MTK Baráti köre megegyezett, hogy az FTC is csatlakozik a Zavadszky Gáborra való megemlékezéshez, s a zöld-fehérek is jelen lesznek a hétfőn este hét órakor esedékes Hidegkuti Stadionbeli közös gyászoláson. Végh Zoltán, az MTK csapatkapitánya megerősítette, hogy hétfő este hétkor a teljes MTK, illetve FTC játékoskeret megemlékezik majd a kiváló futballistáról. A gyertyák meggyújtását követően kis idővel, közös kegyeleti sétát tesznek majd a jelenlévők a Hidegkuti Stadionból az Üllői úti létesítményig, megalkotva ezzel az élet menetét, hiszen Zava mind az MTK, mind a Ferencváros életében meghatározó szerepet játszott – írja a sportforum.hu.
Így készül a tökéletes karácsonyi kalács – egy díjnyertes sütőmester receptje + videó















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!