Az emberre is veszélyes H5N1 vírus veszélyes mutációját fedezték fel amerikai kutatók három törökországi áldozat vérében – számol be a Washington Post. A kutatók szerint a H5N1 törzs egyik hemagglutininja mutálódott, a mutáns pedig madárról emberre terjedve könnyebben fertőzhet. „Kicsit aggasztó, mert a vírus láthatóan új utakat keres„ – nyilatkozta a lapnak Michael Perdue, az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének tisztviselője. Közben két újabb török betegnél bizonyosodott be, hogy az emberre veszélyes vírussal fertőződött meg – jelentették be a török hatóságok – adta hírül a MobilPress az MCOnet nyomán.
A két török beteggel 18-ra emelkedett a veszélyes vírussal fertőződöttek száma az ázsiai országban. Az előzetes nyomozás kiderítette, hogy mindkét áldozat feltehetően fertőzött madár érintésével kapta meg a betegséget.
Nem ez az első mutációja a H5N1-nek. Kínában és Vietnamban is találtak már mutáns példányokat, de ez a mutáció könnyíti meg leginkább a vírus emberi sejtekhez való alkalmazkodását. A WHO európai részlege szerint nincs ok a pánikra, mert az emberről emberre terjedő mutáció még nem jelent meg. A vírusvariáns azonban helyi jellegű járványt okozhat Törökországban.
Újabb indonéz áldozata van a kórnak
Újabb halálos áldozata van a madárinfluenzának Indoznéziában – közölték az egészségügyi hatóságok. A jakartai kórházban elhunyt 29 éves nő a betegség tizenegyedik, hivatalosan elismert áldozata az ázsiai országban.
Irán lezárta határát a török kereskedelem elől, Szerbia határátkelőhelyein szigorították az ellenőrzést
Romániában két újabb faluban merült fel a baromfik madárinfluenzás megbetegedésének gyanúja. A betegség emberre is veszélyes vírusát eddig összesen 26 faluban mutatták ki a Duna-deltában, illetve azon kívül. A Braila megyében található Ciresu és Dudesti falvakban házi szárnyasokból vett mintákból az derült ki, hogy ezek az állatok valószínűleg a H5 valamely vírusával fertőződtek meg. A román hatóságok szerint az országban még egy ember sem betegedett meg madárinfluenzában.
Közben a bolgár hatóságok szerdán betiltották az élő állatok adásvételét. Szerbia déli határátkelőhelyein pedig szigorú ellenőrzéssel próbálják megakadályozni, hogy Törökországból bejusson a madárinfluenza vírusa. Az onnan érkező, vagy visszatérő emberek egy hétig orvosi felügyelet alatt állnak, a tojást és a nyers baromfihúst a határon elkobozzák, majd megsemmisítik.
Az iráni hatóságok az összes háziszárnyast levágatják a törökországi madárinfluenza-járványtól fenyegetett határövezetben. Több mint 50 ezer baromfit vágnak le, a tulajdonosokat pedig kártalanítják. Irán tegnap bejelentette, hogy lezárja Törökországgal közös határát Dogubeyazit térségében a határ menti kereskedelem elől.
Törökország mintegy 30 millió dollárt kaphat a Világbanktól
Jelentős világbanki segélyre számíthat Törökország a madárinfluenza elleni küzdelemben – mondta a Világbank egyik magas rangú képviselője. A járvány leküzdését célzó erőfeszítések támogatása érdekében Ankara mintegy 30 millió dollárt (csaknem 6 milliárd forint) kitevő segélyhez juthat. Törökország képes felvenni a harcot a halálos fertőzést okozó vírussal, ehhez azonban nagy mennyiségű pénzre van szükség – tette hozzá a bank kelet-európai és közép-ázsiai regionális igazgatója.
Az ENSZ élelmezési és mezőgazdasági szervezete (FAO) korábban arra figyelmeztetett, hogy a H5N1 madárinfluenza-vírus járványt okozhat Törökországban. Juan Lubroth, a FAO egyik magas rangú állategészségügyi illetékese szerint a vírus az óvintézkedések ellenére is tovább terjedhet állatokra és emberekre egyaránt, amennyiben nem szigetelik el szigorúan mindazokat a településeket, ahol megjelent a fertőzés.
1,5 milliárd dollár szükséges a madárinfluenza elleni küzdelemhez
Kezdetben mintegy másfélmilliárd dollárra van szükség a madárinfluenza elleni küzdelemhez és egy esetleges világjárványra való felkészüléshez – közölte egy magas rangú ENSZ-tisztségviselő. A világszervezet madárinfluenza elleni küzdelem összehangolásával megbízott koordinátora úgy vélte, sokkal több pénzre lesz szükség, ha az emberek körében tör ki járvány. A pénzből a nemzetközi szervezeteket és az országokat egyaránt segítenék.
Kína, az Európai Unió és a Világbank adományozó konferenciát szervez január 17-ére Pekingben, amelyen több mint 90 ország és 25 nemzetközi szervezet képviselői vesznek részt.
Továbbra sem javul a helyzet a baromfiágazatban
A madárinfluenza-hírek miatt még mindig nehéz helyzetben van a baromfiágazat az Európai Unióban: az uniós átlagár alakulását leginkább meghatározó, legnagyobb baromfiállománnyal rendelkező tagországok többségében folytatódott a csirke feldolgozói értékesítési árának mélyrepülése. Az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI) legfrissebb jelentése szerint a helyzet még Németországban és Nagy-Britanniában a legkiegyensúlyozottabb, az elmúlt időszakban a legnagyobb változás Franciaországban volt. Olaszországban normalizálódni látszik a helyzet, bár a feldolgozói értékesítési ár még mindig nagyon alacsony.
Fokozott megelőző intézkedések a Balkánon
Országos járványkészültségi tervet fogadott el a bolgár kormány a vírus emberek közötti terjedésének megakadályozására. Horvátország az ellenőrzést fokozza határain, Románia pedig eltanácsolta lakosait a törökországi utazásoktól.
(Forrás: privátbankar.hu, origo.hu, Klubrádió, radio.hu, MTV Teletext, Info Rádió, index.hu)
Jó hír: megszűnhetnek a dugók az M7-esen
