Liza Minnelli április 10-én fellép a Budapest Sportarénában – közölte a szervező cég ügyvezetője, Hegedűs László. Mint mondta, a Multimedia Concerts-et Minnelli valódi ügynöke, Mustafa Metin kereste meg azzal, hogy helyre kellene hozni a tavalyelőtti szégyenteljes esetet. Emlékezetes: a 2004 nyarára hirdetett budapesti Minnelli-koncert elmaradt, helyette Bonnie Tyler lépett fel. A koncertjegyeken szerepelt, hogy amennyiben az előadás elmarad, a belépőket 14 napon belül vissza lehet váltani. A cég azonban nem teljesítette szerződésben vállalt kötelezettségét, a kárpótlásra várók többsége még a mai napig sem látott viszont egy fillért sem az akár többtízezres belépők árából.
Az amerikai művésznő európai turnéja keretében lép fel Budapesten, az ügynöke és ügyvéde garantálja, hogy ez esetben mindenképpen megtartják a koncertet – mondta Hegedűs. Az ügyvezető elárulta, hogy a sajtóban két évvel ezelőtt megjelent összegnél nagyságrenddel kevesebbért, „kultúrált honoráriumért” vállalta el az énekesnő a magyarországi szereplést. Ennek megfelelően a jegyárak 8900 és 16900 forint között vásárolhatók meg holnaptól.
Liza Minnelli azzal a műsorral mutatkozik be a magyar közönség előtt, amellyel Nyugat-Európa nagyvárosaiban. Előadása 2 részből áll, 14 tagú zenekara kíséri. Az első részben a legnagyobb musicalslágereket adja elő, a második részt pedig saját leghíresebb dalaiból állította össze.
(Forrás: Népszabadság, stop.hu)
Büntetést követel az Air India katasztrófa egyik áldozatának édesapja + videó
