Megkezdik az M0-ás északi Duna-hídjának építését

Megkezdődhet az M0-ás északi Duna-hídjának kivitelezése, ugyanis pénteken aláírta a projekt megvalósításáról szóló szerződést a tendergyőztes Hídépítő-Strabag és a Nemzeti Autópálya Zrt. Az Árpád hídnál kétszer nagyobb új Duna-híd Újpestet köti majd össze Budakalásszal.

MNO
2006. 01. 06. 12:56
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A 2003-ban elfogadott sztrádatörvény szerint az M0-ás északi Duna-hídja – a hozzá vezető utakkal együtt – 2006 végére készült volna el. Ezt a határidőt azóta egy évvel meghosszabbították, ám a módosított cél is veszélybe került 2005 szeptemberében. Szakmai körökben ugyanis egyre kevesebb esélyt láttak arra, hogy a sajátos szerkezetű híd elkészül a pályázati kiírásban rögzített 2007. október 31-i határidőig – olvasható a FigyelőNet-en.

A projekt kivitelezésére a Nemzeti Autópálya (NA) Rt. 2004 decemberében indított tárgyalásos eljárást, amelyből végül a Hídépítő-Strabag alkotta konzorcium került ki győztesen. Az M0-ás körgyűrű északi szektorának 72,835 és 76,708 kilométerszelvénye közötti kétszer kétsávos autóút kivitelezése mellett magában foglalja a komplett Duna-híd megvalósítását és két darab külön szintű forgalmi csomópont megépítését is.

Az Árpád hídnál kétszer nagyobb új Duna-híd Újpestet köti majd össze Budakalásszal. A Duna felett 590 méter hosszú, ferdekábeles acélhíd, a Szentendrei Duna-ág felett 332 méter hosszú acélhíd épül, az ezekhez csatlakozó vasbeton hidak hosszúsága 922 méter lesz. A teljes építmény 5 hidat foglal magában, a kivitelezőnek ehhez összesen 9 hídszerkezetet kell megépítenie. A hídon kerékpáros- és gyalogosjárda épül, a leállósáv pedig szélesebb lesz, hogy a későbbi forgalomnövekedés függvényében bővíthessék – adta hírül az fn.hu.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.