Az Országgyűlés költségvetési és pénzügyi bizottságának mai ülésén a kormánypárti tagok sikert, az ellenzék viszont sikerpropagandát emlegetett.
Veres János közölte: a Budapest Airport eladásából befolyó pénzből a kormány 60 milliárdot az ÁPV Rt. privatizációs tartalékának növelésére fordított. A többi 404,8 milliárdot a Nemzeti Autópálya Rt. és a Budavári Kht. hiteleinek átvállalására, államkötvények visszavásárlására, valamint a jegybankkal egyetértésben egy japán hitel törlesztésére költötték – ismertette a pénzügymniszter.
Auth Henrik, a jegybank alelnöke ugyanakkor azt mondta, hogy az MNB csak végrehajtotta a kormány utasítását, és másik hitel törlesztését javasolta.
Varga Mihály, a bizottság fideszes elnöke úgy vélte, a kormány a reptér eladását a tavalyi költségvetési hiány kozmetikázására használta fel.
(Forrás: hirtv.hu)
Halló, itt Brüsszel
