A korábbi nehézsúlyú ökölvívó, Axel Schulz megerősítette a visszatéréséről szóló pletykákat.
– Igen, ismét elkezdem az ökölvívást – mondta a 37 esztendős német profi a Bild című magazin szombati számában. Ha minden a várakozások szerint alakul, Schulz már decemberben kötelek közé léphet.
Schulz 1999-ben fejezte be profi pályafutását, miután elvesztett három világbajnoki címmérkőzést. A „szelíd óriás” becenevű öklöző most ismét kedvet kapott a bokszhoz. – Itt az utolsó lehetőség a visszetérésre, ezt pedig ki is használom – mondta Schulz, majd megnevezte visszatérésének egyik feltételét is: – Három-négy hónapot adot magamnak, addigra minden fizikális és orvosi paraméternek stimmelnie kell. Elmondása szerint csak akkor lépne újra szorítóba, ha jegyzett öklözőkkel mérkőzhetne.
Schulz elárulta, hogy a pénz is fontos szerepet játszott a döntés meghozatalakor. Axel visszatérési szándékat Fritz Sdunek, az Universum Box-Promotion (Kovács István egykori, Erdei Zsolt jelenlegi) edzője is kommentálta: – Így züllik az ökölvívás a majomcirkusz szintjére.
Axel Schulz profi pályafutása során 26 mérkőzést nyert, egy döntetlenül végződött, négyet pedig elveszített. Soha nem sikerült komoly címet szereznie.
(faz.net, Bild, Spiegel)
Ökölvívás: Axel Schulz valóban visszatér
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!