Az oktatási tárca a digitális oktatás gyakorlati megvalósítására készül. Az online tanulásvezető rendszer (Learning Management System – LMS) technikai feltételeinek biztosítására még múlt májusban írt ki pályázatot az Oktatási Minisztérium (OM) közbeszerző háttérintézménye, az Educatio Kht. A pályázatot az Unitis Rendszerház Rt. nyerte meg. A cég 386 millió forintos ajánlatából 128 millió forintot költ a rendszer szoftveres hátterére, amivel pedig már rendelkezik a közoktatás – írja az Index hírportál. A szaktárca ugyanis 2004-ben az informatikai minisztériummal (IHM) karöltve szerződést kötött a Microsofttal, hogy a közoktatási intézmények ingyen használhassanak szoftvereket – közli az Index. Ez a Tisztaszoftver-program évente 850 millió forintba kerül az államnak, a szerződés 2008-ig él. A Tisztaszoftver program keretében rendelkezésre álló szoftverek között pedig van olyan, amellyel a kívánt feladatok elvégezhetőek – értesült a honlap, mely példaként említette a Microsoft Class Servert és a Share Point Portalt.
Az oktatási tárca sajtóosztályának közleménye szerint ugyanakkor az Educatio Kht. által beszerzett LMS rendszer funkcionalitásában nem azonos a már korábban a Tisztaszoftver keretében beszerzett Class Server funkcióival, így nem igaz az az állítás, hogy az Educatio Kht. kétszer vásárolta meg ugyanazt a szoftvert. A minisztérium közleménye kiemeli, hogy a School licence-ben a Class Server csak középiskolák számára áll rendelkezésre, ez a beszerzés viszont általános iskolákra is vontakozik. Hozzáteszik: a 850 millió forint nem csak ezt a terméket tartalmazza, hanem szerver és munkaállomás licenceket, office termékeket, adatbáziskezelőket
Az Index érdeklődésére az OM egy megvalósíthatósági tanulmányra hivatkozott, melyet állításuk szerint a Microsoft és a Hewlett Packard (HP) készített. A tanulmány arról szól, hogy a két cég csak másfél éves fejlesztéssel, további szoftverek megvásárlásával (lincencdíj) tudná megvalósítani a magyar tanulásvezető rendszert. Mindez azt jelenti – állapította meg az OM sajtóosztálya –, hogy a két világcég nem tudná kiépíteni a rendszert a rendelkezésre álló keretből.
Az Index felkereste a két világcéget. Szűcs Julianna, a Microsoft magyarországi PR-menedzsere a honlappal közölte: a Microsoft ilyen tanulmányt soha nem készített. Hangsúlyozta továbbá, hogy az LMS-rendszerekre alkalmasak a Microsoft azon termékei, amelyeket az OM és az IHM már beszerzett. A cég közleménye szerint a Microsoft a közbeszerzési ajánlatkérés áttekintését követően úgy döntött, hogy nem ad be ajánlatot, mert az ajánlata nem fedte volna le az ajánlatkérésben leírt követelményeket.
A Hewlett Packardnál sem tudtak ilyen tanulmányról, bár valóban készítettek egyet a témában, de az teljesen más rendszerről szólt – közölte Mezriczky László, a HP Magyarország kommunikációs igazgatója. A HP adott árajánlatot az OM-nek a két cég globális együttműködésében kínált Learning Gateway nevű tanulásvezetési szolgáltatásáról, amely a Microsoft terméke, és komplex tanulásvezető rendszerként hirdetik. Az OM közleményében ugyanakkor arról tájékoztatott, hogy a szakmai tanulmány létezik.
A minisztérium tájékoztatása szerint a nyílt közbeszerzésre öt cég jelentkezett, de sem az Microsoft, sem a Hewlett Packard nem indult a pályázaton.
Az Index megkeresésére az Unitis Rendszerház elzárkózott attól, hogy ismertesse, az állításuk szerint már működő LMS-rendszerük milyen szoftverekből áll össze, szerepelnek-e például a Microsoft azon termékei, amelyeket a Tisztaszoftver-program keretében már megvásároltak. Az egyébként a Microsoft arany fokozatú partnerének számító cég azzal hárította el az Index megkeresését, hogy bár már működik a rendszer, csak februárban tudják bemutatni, és csak akkor tudnak beszámolni arról, milyen komponensekből áll össze.
Az Index értesülései szerint az Unitis Rendszerház az utóbbi három évben igencsak aktív és sikeres a kormányzati – az SZDSZ-es minisztériumok által kiírt – tendereken, 2002 óta ugyanis a cég a Miniszterelnökség Közbeszerzési és Gazdasági Igazgatóságával megkötött szerződések alapján minősített szállító.
(Index, OS)
Elutasította az ügyészség Magyar Péter Orbán Viktor ellen tett feljelentését
