Révész: A kormány a csőd szélére sodorta a civil szervezeteket

A kormány csőd szélére sodorta a civil szervezeteket azzal, hogy visszatartja a nekik jogosan járó támogatásokat – áll Révész Máriusz, a Fidesz-MPSZ szóvivőjének közleményében. A politikus szerint erre nem lenne szüksége a kabinetnek, ha a gazdasági adatok olyanok lennének, ahogy azt híresztelik.

MNO
2006. 01. 06. 15:50
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Révész emlékeztetett, hogy a határon túli magyar szervezeteknek az elnyert pályázati támogatások mintegy 60 százalékát még nem fizette ki az Illyés Közalapítvány. A politikus hozzátette: nem csak a határon túli szervezetek vannak nehéz helyzetben, a problémák a magyarországiakra is jellemzők.

Révész példaként említette, hogy a fővárosban a tűcsere programot le kellett állítani, mert az elnyert pályázati pénzekhez a fővárosi önkormányzat nem jutott hozzá. Hangsúlyozta, hogy a Nemzeti Civil Alap költségvetésére 7 milliárd forintot hagyott jóvá a parlament, de ennek jelentős részét zárolták, és tavaly 3,4 milliárdot nem fizettek ki a pályázatot megnyert civil szervezeteknek, így azok a támogatásokat csak 2006 tavaszán kaphatják meg.

A Nemzeti Kulturális Alapnál is hasonló a helyzet, mivel 9,6 milliárd forintból 4,1 milliárdot nem fizettek ki tavaly – emelte ki a Fidesz szóvivője. Ismertette, hogy a kifizetéseket tavaly májusban leállították, és néhány szervezet két részletben, 2005 decemberében, illetve a tervek 2006 március-áprilisban kaphatja meg.

Révész beszámolt arról is, hogy a civil szervezetek eddig hiába tiltakoztak a kormányfőnél, mivel az elnyert összegeket továbbra sem kapták meg. Van olyan civil szervezet, amelynek 56 millió forintot nem fizetett eddig ki a kormányzat – szögezte le a fideszes politikus.

A Gyurcsány-kormánynak nem a civil szervezetek pénzével kellene kozmetikáznia a költségvetési adatokat, hanem időben ki kellene fizetnie azokat – olvasható Révész Máriusz közleményében.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.