Süddeutsche Zeitung (sueddeutsche.de)
A baloldali német napilapban Heribert Prantl Igen is, nem is a háborúra című írásában foglalkozik a Schröder-kormány kétszínű Irak-politikájával.
Amikor Gerhard Schröder katonai parádéval búcsúzott, a zenészek a távozó kancellár kívánságára Bicska Maxi dalát játszották. A Koldusopera dala azzal a kérdéssel ér véget: „Maxi, mennyibe kerültél?” Ez az a kérdés, amely most Gerhard Schrödernek szegeződik. Schröder és a szövetségi kormány mennyit fizetett az Egyesült Államoknak azért, hogy ne vegyen részt az iraki háborúban? Milyen teljesítményekkel próbálták újra és újra megnyerni Busht? – teszi fel a kérdéseket a lap.
Úgy tűnik, az iraki háborúban az Egyesült Államoknak nyújtott német segítség jóval meghaladta az eddig ismert mértéket. Úgy tűnik a BND (Bundesnachrichtendienst – szövetségi hírszerző hivatal) célokat keresett meg, és jelölt ki az amerikai légierő számára. Az is feltételezhető, hogy Frank-Walter Steinmeier jelenlegi külügyminiszter, korábbi kancelláriaminiszter egy ilyen döntést sem hozott meg Schröder engedélye nélkül. Mindez azt jelentené, hogy a Schröder-kormánynak az iraki háborúra mondott neme hazugság volt, vagyis Németország egy tiltott támadóháborúban vett részt.
Ha ez igaz, akkot a Schröder-kormány félrevezette a választókat, hiszen az SPD a 2002-es voksolást a várakozások ellenére mindenek előtt az iraki háború elutasításával nyerte meg.
Az iraki háborúban való BND-részvétel lehet, hogy csak peremjelenség volt, de szerepét egy vizsgálóbizottság fogja majd tisztázni. Az azonban nem várható el, hogy az SPD átugorja Schröder árnyékát, és támogasson egy ilyen parlamenti vizsgálatot. A CDU a koalíciós kormány érdekei miatt szintén nem fogja követelni a bizottságot, hiszen Merkel külügyminiszterének a jövőjét veszélyeztetheti.
Ha Steinmeier és Schröder tényleg nem tudtak az Egyesült Államokkal történt háborús együttműködésről, akkor ez a kormány eklatáns vezetési képtelenségének lenne a jele, de bizonyítaná a titkosszolgálatok példátlan fegyelemsértését és konspirációját is. Azonban, ha ezt a katonai együttműködést engedélyezték, vagy elősegítették, akkor a hazugságok szakadéka előtt állunk, és szétmállóban van a „békekancellár” mítosza is.
A német politikának két oldala volt: az egyik a hivatalos, tiszta oldal, amely Bush Irak elleni háborúját és az abban való részvételt elítélte – és a nem hivatalos, mely ellentétben állt a hivatalos nyilatkozatokkal.
Frankfurter Allgemeine Zeitung (faz.net)
A konzervatív német napilap vezető tárcájában Jürgen Kaube Ha az imázs minden című cikkében foglalkozik az amerikai egyetemeken terjedő Coca Cola-ellenes kampánnyal.
Jean-Luc Godard fordulata alapján az 1968-as ifjúságot gyakran nevezték „Marx és a Coca Cola” gyermekeinek. Az, hogy melyik „szülő” hagyott komolyabb nyomokat, mára ismert. A szervezett problémák hatókörén kívül eső jelenségek elleni tiltakozás – a múlt feldolgozása, Vietnám, szexuális felszabadítás – akkor eszközeiben és hatásaiban többnyire az volt, amit ma imázskampánynak neveznének. A rend és a rendőrök presztízse csökkent, Maoé, a vadkenderé és a hangos zenéé nőtt. Az ipar örült ennek a folyamatnak a fogyasztás miatt.
Több, mint harminc évvel később éppen a Coca-Cola az, amelynek az imázsa csökken. Az amerikai egyetemek sora bojkottálja a konszernt a diákok nyomása miatt. Azokat a szerződéseket, melyek a főiskolák italvásárlásait és az automaták felállítását szabályozzák, időközben Michiganben, New Yorkban és New Brunswickban jégre tették. Megkezdődött az ellenállásnak a világ számára is láthatóvá válása a cég vélt és valós praktikáival szemben.
Már 2001-ben pert indított a kolumbiai élelmiszeripari szakszervezet Miamiban a Coca-Cola ellen. A vád szerint olyan italtöltő vállalatokkal dolgoztattak melyek gyilkos bandákkal működtek együtt. A szakszervezeteket ott évtizedek óta szorongatják, székházaikat felgyújtották: 1989 és 2002 között e gyilkos kommandók hét szakszervezeti vezetőt gyilkoltak meg. A szakszervezetek szervezettségi foka ennek következtében radikálisan lecsökkent, miként a bérek is. Azok az emberjogi csoportok, melyek a vállalkozások magatartásának megfigyelésére specializálódtak, azt feltételezik, hogy e folyamatokat a Coca-Cola legalább is tudomásul veszi, de akár részese is lehet azoknak. A Coca-Cola ezzel szemben az amerikai és kolumbiai felmentő ítéletekre hivatkozik, s saját politikájáról úgy nyilatkozik, hogy az a „legmagasabb színvonalat képviseli Kolumbiában”.
A másik váddal kapcsolatban, miszerint ott és Indiában környezeti rablógazdálkodást folytat a cég, szintén nem találtak eddig bizonyítékot. A fogyasztók nem várják a vállalatpolitikával kapcsolatban tudományos és a bíróság előtt is megálló bizonyítékokat, ahogy a vásárláskor sem számítanak annak igazolására, hogy az ital a szabadság ízét adja és minden embert összeköt.
Die Welt (welt.de)
A német konzervatív lap közli Paul Berman Franciaország gyűlölete című pszichologizáló tanulmányát, amely arra a kérdésre keresi a választ, hogy miért utálják az Egyesült Államokat a gallok földjén.
A szerző ismerteti, hogy Franciaországban folyamatosan nőtt a félelem az Egyesült Államok gazdasági összeomlásától és a faji zavargásoktól. Ez a szellemi légkör lehetővé teszi, hogy értelmes és jól képzett emberek őszinte komolysággal állítsák, „George W. Bush egy fasiszta, és az Egyesült Államok közel áll ahhoz, hogy a náci Németországgá változzon” – írja a lap, mely szerint ezt azért teszik, hogy a következő pillanatban örömmel felismerjék, 2009 januárjában „Bush és egész cionista összeesküvőkből álló fasiszta csapata” garantáltan elhagyja a Fehér Házat.
Magát a folyamatot Pierre Rigoulot „pensée unique-nak” (egységes gondolat – a szerk.) nevezi. A konszenzus magába foglalja Franciaország teljes politikai horizontját Jean-Marie Le Pentől és a neofasiszta jobboldaltól a gaullistákon és szocialistákon keresztül a szélsőbaloldalig.
A múltban az Egyesült Államok minden nyugat-európai hatalommal háborúzott és legyőzte azokat – kivéve Franciaországot. Franciaország az a kivétel, melyért Amerika újra és újra komoly áldozatokat hozott, annak ellenére, hogy a franciaországi Amerika-ellenes irodalomban az amerikai áldozatokat, mint a materialista célok elleplezésének agyafúrt manőverét ábrázolják.
Akár az is feltételezhető, hogy Franciaország anti-amerikanizmusa azzal az adóssággal áll kapcsolatban, amivel az ország az Egyesült Államoknak tartozik. Erre az elméletre sokan hivatkoztak – mely hihető pszichológiai alapra épül, hiszen a megfizetetlen adósság csak ellenszenvet hívhat elő, amelyet nem lehet kielégíteni. Ugyanez az elmélet megfordítva arra is magyarázatot adhat, miért okoz akkora sokkot az Egyesült Államoknak, hogy a franciák nem szeretik őket.
origo.hu
Összeverték a románok, mert magyar - videó
