Számos változásra, esetenként nehézkesebb ügyintézésre kell felkészülniük azoknak, akik földhivatali ügyeikben szeretnének eljárni – írja a Világgazdaság.
A módosításokat, szigorításokat csak részben motiválja a lakásmaffia visszaszorításának szándéka, a háttérben fiskális mozgatórugót is találhatunk. Ez utóbbi jegyében mostantól nem illetéket, hanem díjat kell az egyes földhivatali szolgáltatásokért fizetni. Nem pusztán elnevezésbeli különbségről van szó: az illetéket ugyanis az illetékhivatal szabja ki, és utólag kell befizetni, a díjat viszont a földhivatalnál, az ügyintézés során kell leróni.
Sajátmaguk gazdálkodják ki költségvetésüket a hivatalok
Az eljárási illeték közvetlenül a költségvetésbe folyik be, a díj a földhivatalhoz. Míg eddig a költségvetés „osztotta vissza” a földhivatali működési költségek zömét, mostantól saját maguknak kell ennek a pénznek a nagyobbik hányadát előteremteniük, a központi büdzsé csak a töredékét biztosítja. Tavaly 9,05 milliárd forint támogatás szerepelt ezen a soron a költségvetésben, az idén mindössze 1,25 milliárd. Vagyis a földhivatalokat erősen érdekeltté tették abban, hogy a díjak befolyjanak. Ez persze együtt jár azzal, hogy nemcsak az ügyintézőnél, hanem a pénztárnál is sorban kell állniuk az ügyfeleknek. Igaz, a befizetés banki átutalással, illetve csekken is teljesíthető. Időigényesebbé teszi az ügyintézést, hogy mind a hivatalok, mind az ügyfelek most ismerkednek az új szabályokkal.
Elkérik a személyit
Januártól szigorúan ellenőrzik a tulajdoni lapokba betekintők, illetve a másolatot igénylők adatait, erre mostanáig nem volt törvényi felhatalmazás. Ezentúl azonban minden esetben kötelező a személyazonosságot igazoló okmány bemutatása. Szigorodtak a lakcím- és névváltozások bejegyzésének szabályai is. Az illetéktelenek kiszűrésére a bejelentés során fel kell tüntetni a jogosult személyi azonosítóját.
Egyszerűsítések is találhatók az új szabályozásban: mostantól csak azokban a kérelemre induló eljárásokban lesz kötelező a jogi képviselet, amelyekben a jogváltozás bejegyzése alapjául közjegyző által készített okirat vagy ügyvéd által ellenjegyzett magánokirat szolgál.
Ez évtől kettévált a Fővárosi Kerületek Földhivatala: a Budapesti 1. Számú Körzeti Földhivatalhoz (Budafoki út 59.) tartozik továbbra is a kerületek zöme, a Lehel Csarnokban létesített Budapesti 2. Számú Körzeti Földhivatalban pedig a XIII., az V. és a VI. kerület ingatlanügyeivel foglalkoznak.
Világgazdaság
Veszélyes popcorn bukkant fel a piacon, brutális vegyszer került a zacskóba
