Az Országos Műszaki Irányító Törzs közlése szerint a Tisza Csongrád és Szeged közötti szakaszán elsőfokú készültséget kellett elrendelni a levonuló árhullám és a mellékfolyókról érkező vizek miatt. Mérsékelték ugyanakkor a készültséget a Berettyó és a Sebes-Körös torkolati, a Hortobágy-Berettyó alsó szakaszán és a Krasznán. A Berettyó felső szakaszán és a Kettős-Körösön megszüntették az árvízvédelmi készültséget – olvasható a közleményben.
Eddig 213 embernek kellett elhagynia otthonát a belvíz miatt. Dobson Tibor, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője elmondta: újabb öt embert a Bács-Kiskun megyei Kiskunmajsán és a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Jászárokszálláson kellett kiköltöztetni.
Közben 244 ezerről 243 ezer hektárra csökkent a belvízzel elöntött területek nagysága. Készültséget 180 önkormányzat rendelt el, négy településen harmadfokú a védekezés.
Jelenleg összesen 806 kilométeren van készültség, 620 kilométeren elsőfokú, 102 kilométeren másod-, 84 kilométer hosszon harmadfokú az árvízvédelmi készültség. Az elmúlt 24 órában az árvízvédekezés becsült költsége 32 millió, az év eleje óta összesen 415 millió forint volt.
(Info Rádió, klubrádió)

Nem fog hinni a szemének – Mutatjuk, milyen esszéket írt volna a ChatGPT a magyarérettségin!