Hét fiatal alkotó, hét különböző út – átadták a Junior Prima Díjakat

Fizetett tartalom – Hét fiatal művész vehette át idén a Junior Prima Díjat színház-, film- és táncművészet kategóriában. A negyven jelölt közül díszlettervező, színészek, rendezők, drámaírók és táncművész is bekerült a díjazottak közé, a kategória történetében pedig először megosztva is odaítélték az elismerést.

Rudolf Péter arról is szólt, a jelöltek közül mindenkit méltónak érzett volna az elismerésre. „A zsűritársaim nevében is gratulálok az idei Junior Prima Díjasoknak, és azoknak a fiatal tehetségeknek is, akiknek a nevét ma még nem ismerjük, de néhány év múlva talán ezen a listán találkozhatunk velük. Megtisztelő számomra, hogy a Vígszínház képviseletében részese lehetek ennek az ünnepnek” – emelte ki a Vígszínház igazgatója.

Kováts Adél idén először vett részt a Junior Prima zsűrijének munkájában. A Radnóti Színház igazgatója pályája egyik legörömtelibb részének nevezte a fiatalokkal végzett munkát. A generációk közötti tudásátadást kölcsönös folyamatnak tartja: a tapasztaltabb alkotók átadhatják mindazt, amit az évek során megtanultak, közben viszont ők is inspirációt kaphatnak a fiatalabbaktól.

Saját útjukat járják

Az idei díjazottak történetei különbözőek. Volt, akinek már gyerekként egyértelmű volt, merre indul, másokat pedig egészen más utak vittek a színházhoz vagy a tánchoz. A díjátadón arról is meséltek, honnan jött a művészet iránti érdeklődésük, kik segítették őket az első lépéseknél, és mi foglalkoztatja őket most, pályájuk elején.

Devich Botond díszlettervező az egyetem után rögtön dolgozni kezdhetett, különböző színházakban más-más alkotókkal. A díj átvételekor azokról is beszélt, akiknek a nevét a néző ritkán látja a plakátokon, mert a háttérben dolgoznak, de nagyon sokat hozzátesznek ahhoz, hogy egy produkció létrejöhessen. Megköszönte a színházi műhelyek dolgozóinak, az asztalosoknak, lakatosoknak, díszítőknek és világosítóknak a munkáját. A díszlettervező elképzeléséből ugyanis a háttérben dolgozó szakemberek munkájával lesz valódi színpadi díszlet.

A közös munka Kenéz Ágoston megszólalásában is előkerült. Kenéz Ágoston ír, rendez és játszik, a róla készült bemutatkozó filmben pedig arról mesélt, hogy sokáig két terület vonzotta: a színház és a kutatás. Végül nagyon szerencsésnek tartotta magát, amiért nem kellett választania. A történetek keresését ugyanis kutatómunkának látja. Szerinte egy ötlet még csak ötlet, és nem történet, meg kell találni hozzá azokat a részleteket és gondolatokat, amelyektől egyszer csak működni kezd. Kenéz Ágoston a díj átvételekor azokról is beszélt, akikkel az elmúlt években együtt dolgozott. Mint mondta, a független színházban egy-egy produkció mögött mindig egy egész csapat munkája áll. Ezért érezte furcsának, hogy egyedül áll a színpadon. Összegezte, az elmúlt évek meghatározó színházi munkáiban harminchárom alkotótárssal dolgozott, egyik rövidfilmjének elkészítéséhez pedig hetvenegy ember munkájára volt szükség.

Podlovics Laura, a Budapest Bábszínház tagja szintén több oldalról közelít a színházhoz: színész és bábszínész, emellett ír és rendez. Podlovics Laurát érzékeny, pontos és technikailag felkészült színészként jellemezték, miközben erős színpadi jelenlétét is kiemelték. Az emberek megfigyelése már gyerekkorában foglalkoztatta. Négy fiatalabb testvér mellett már viszonylag korán volt alkalma kisebb társaságokat összehozni maga köré: édesanyja visszaemlékezése szerint a játszótéren is hamar kiosztotta, ki mit játsszon. Később a megfigyelést a színészi munkájába is beépítette. Folyamatosan figyeli az emberek gesztusait, reakcióit, viselkedését, és ezekből az emlékekből egy-egy szerepnél is elő tud venni valamit. A színház mellett egészen másfajta életre is szüksége van, élvezni a természet közelségét. Amikor sokáig próbál vagy rendez, hiányzik neki az otthoni kert, az almaszedés vagy a rozmaringgal való foglalatosság; amikor pedig távol van a színháztól, az kezd hiányozni.

Jurák Bettina gyerekként festett, énekelt és táncolt is. Végül a tánc maradt meg. Édesanyja kétéves korában vitte el balettozni, huszonhét évvel később pedig, amikor huszonkilenc éves lett, már a Junior Prima Díjat vehette át. Gyerekként a tánc olyan közeget jelentett számára, ahol szabadnak érezhette magát. A díjátadón édesanyjának is megköszönte, hogy annak idején elvitte balettórára – és azt is hozzátette, talán azért történt így, mert otthon nehéz volt mit kezdeni a rengeteg energiájával. A díjnak, amit most kapott, szakmai szempontból is komoly jelentőséget tulajdonított. Az átadón arról beszélt, hogy utánanézett, és tizenkét éve nem kapott kortárs táncművész Junior Prima Díjat ebben a kategóriában. Külön örült, hogy az idei döntéssel a kortárs tánc ismét megjelent a díjazott kategóriák között.

Gyulai-Zékány István, a szombathelyi Weöres Sándor Színház tagja a tánc felől érkezett a színészethez. Nyolcévesen kezdett táncolni, később a fizikai színház felé fordult. Jelenlegi társulatában színészként, táncosként és koreográfusként is dolgozhat. A bemutatkozó kisflmjében elmondta, gyerekként teleszkópot kért karácsonyra, mert már akkor érezte, szeretne felfedezni, kutatni. Ez a fajta kíváncsiság később sem tűnt el, csak egy kicsit más irányba fordult. Színészként ma már az embereket figyeli. Felidézte tanára szavait is, aki arra biztatta növendékeit, menjenek ki, nézzenek körül, figyeljék az embereket. Köszönőbeszédében a szakma nehezebb oldaláról, az azzal együtt járó megéléseiről is megosztott pár gondolatot. Beszédében kitért arra, hogy több mint húsz év tánc után saját testén is ismeri a fizikai terhelés következményeit, és kollégái között is gyakran látja ugyanezt. Elmondása alapján volt már olyan időszak az életében, amikor a szervezete jelezte, túl sokat vállalt.

Gyulai-Zékány István úgy fogalmazott, nem kevesebbet szeretne dolgozni, sokáig szeretne dolgozni. Azt szeretné, hogy azok a kollégái, akiket ma nagyra tart, húsz, harminc vagy negyven év múlva is a pályán lehessenek.

Kovács Dominik és Kovács Viktor díjazása különleges pillanat volt az idei átadón: a drámaíró ikerpár megosztva kapta meg a Junior Prima Díjat és az azzal járó pénzjutalmat. Erre a kategória 2008-as indulása óta most először volt példa. Az ikrek irodalmi és színházi munkáik mellett tudományos kérdésekkel is foglalkoznak, 2021-ben pedig egy évadon keresztül a Radnóti Színház rezidens drámaírói voltak. Az írás számukra közös tevékenység is, Közösen is írnak, miközben két külön alkotói személyiségként gondolkodnak. A díj átvételekor azokról is beszéltek, akik előttük jártak ezen a pályán. Gyerekkoruktól lételemük a színház és az irodalom, ehhez azonban kellettek azok a művek és előadások is, amelyeket a korábbi művészgenerációk hoztak létre.

A díjazottakról Balogh Gabriella, a Prima Primissima Alapítvány kuratóriumának tagja, Káel Csaba rendező, a Müpa vezérigazgatója, Kováts Adél, a Radnóti Színház igazgatója, Aleszja Popova balettművész, Orlai Tibor színházi producer és Rudolf Péter, a Vígszínház igazgatója döntött.

A hét díjazott pályája sok mindenben különbözik, a köszönőbeszédekben mégis volt valami közös, egyikük sem csak önmagáról beszélt. Mestereket, tanárokat, családtagokat, alkotótársakat és a színfalak mögött dolgozó szakembereket említettek, mindazokat, akik valamilyen módon részesei voltak az eddigi útjuknak. A díjat egyenként vették át, de a beszédekből és a bemutatkozó kisfilmekből az is látszott, hogy az elismerés mögött sokak munkája, segítsége és bizalma is ott áll.