Mi lesz a Hajógyári szigettel?

A napokban megállapodott a III. kerülettel a Hajógyári sziget déli 32 hektárának tulajdonosa a területen tervezett fejlesztésekről és egy, a szigetre vezető alagút megépítéséről – értesült az Index.hu.

MNO
2006. 03. 16. 18:20
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A hírportál értesülése szerint több mint 300 ezer négyzetmétert építenek be a szigeten, holott a területet az Index információi szerint törvényi előírásokat megszegve adták magánkézbe. Az ingatlanon egy római kori helytartói palota romjai állnak, így annak a kulturális örökség védelméről szóló törvény szerint kizárólagos állami tulajdonban kellene maradnia. Az NKÖM 2004. májusi levele szerint a minisztérium 2003-ban többször felhívta az ÁPV Rt., a Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI) és a Pénzügyminisztérium figyelmét arra, hogy az épületet állami tulajdonban kellene tartani, az ÁPV 2003-ban mégis lefolytatta a privatizációs eljárást – írja az Index.

A Hajógyári sziget déli 32 hektáros területének – rajta a római-kori palotának helyt adó ingatlannak – a tulajdonosi jogait gyakorló Hajógyári Sziget Vagyonkezelő (HSZV) Kft. 66,79 százalékos tulajdonát 4,6 milliárd forintért eladták eladták a Plaza Centers akkor még száz százalékos tulajdonában álló Erconer Gazdasági Szolgáltató Kft.-nek, amelyben később az MKB Bank 50 százalékos tulajdonrészt szerzett. A HSZV-t az új tulajdonosok nem sokkal a vásárlás után átalakították és átnevezték Álomsziget 2004 Ingatlanhasznosító Kft.-vé.

Az Álomsziget 2004-nek jelenleg 15 tulajdonosa van, a kisebbségi tulajdonosok között találjuk a felszámolás alatt álló Cooptouristot, a Nádudvari Agráripari Szövetkezetet, egy ciprusi off-shore céget, az Épszer Rt.-t és az APEH Szabolcs-Szatmár-Megyei Igazgatóságát is. A cégnek két meghatározó tulajdonosa van, a többségi, és így közvetlen irányításra alkalmas Ercorner mellett jelentős befolyással rendelkezik benne a watford-hartefordshire-i bejegyzésű Obuda Investment Limited is. A Plaza Centers Europe elnöke, Shmuel Sammy Smucha 2004. májusa óta az Álomszigetnek is az egyik vezető tisztségviselője. (Index.hu)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.