Der Spiegel (spiegel.de)
A baloldali hírmagazin Peter Handke „Néz és érez” Milosevics temetésén című cikkében elemzi az osztrák író és a szerb diktátor fanatikus rajongójának „fellépését” a szombati pozsareváci temetésen.
Rendszeresen bírálják Peter Handket a balkáni háborúkról kialakított revizionista nézetei miatt. A szerb despotát az osztrák baloldalhoz sorolt író folyamatosan védte, s ehhez még a diktátor halálakor is hű maradt.
Az osztrák író a Szlobodán Milosevics pozsareváci temetésén szerb nyelven elmondott beszédében úgy fogalmazott, az úgy nevezett világ messze nem olyan egységes, mint amilyennek első pillantásra tűnik. Bevallotta a teljes igazságot: ő sem ismeri, de „meghallgat, odafigyel, és érez”. „Boldognak” nevezte magát, hogy most Szerbiában lehet, „Szlobodán Milosevics közelében”. Handke mindezeket a pozsareváci főtéren, mintegy 20 ezer hallgatóság előtt mondta el a volt diktátor koporsója mellett.
A 63 éves szerző a múltban ismételten Milosevicsért küzdött, és 2004-ben meglátogatta őt hollandiai börtönében. 1996-ben Handke Téli utazás című írásával hatalmas botrányt provokált. Ebben ugyanis a szerbeket nevezte a polgárháború igazi áldozatainak.
A tavalyi évben is a kritika középpontjába került Handke, amikor a Literaturen című folyóiratban egy apologetikus cikkben foglalkozott a hágai bíróság előtt álló Miloseviccsel, amelyben vitatta az egykori jugoszláv elnök háborús bűnösségét.
Frankfurter Allgemeine Zeitung (faz.net)
A konzervatív német napilapban Georg Paul Hefty Emancipáció gyermekkel című vezércikkében foglalkozik az immár megállíthatatlannak látszó németországi népességfogyással.
A német nép gyorsabban fogy, mint a németországi lakosság, kezdi írását a szerző óvatos distinkcióval, ami a szó valódi értelmében veszteség. A politikai, szociális és gazdasági élet szegényebb lesz a résztvevők csökkenő számától. Hiszen a lakosság zsugorodása együtt jár a társadalom elöregedésével.
A gazdaság eme súlyos károkat okozó folyamat elleni fellépése még eredménytelenebb volt, mint a politikáé. Rövid távú érdekektől vezettetve vendégmunkásokat hoztak az országba, később követelték és támogatták a bevándorlást. A szervezeti funkcionáriusok, közösen a politikusokkal, társadalomtudósokkal, de a keresztény egyházakkal csalódtak ama elvárásukban, miszerint a bevándorlás majd a gazdaságot tartós virágzásra segíti, lehetővé téve a szociális ellátórendszerek stabilizálását, az idősek ellátását és a nép megmaradását. A zöld kártya kísérlet megmutatta az ilyen kísérlet alkalmatlanságát. Néhány esztendőn belül kiderült, hogy a bevándorlók olyan mértékben megváltoztatták a németországi társadalmat, hogy immár az képtelen megállapodni arról, mi is az ő lényege tulajdonképpen. Már szó sem lehet arról, hogy a lakosságnak közös kulturális öröksége létezne, vagy hogy az ország jövőjéről bármiféle közmegegyezés létezne. Oly kevéssé, mind amennyire a fiatal állampolgárok – németek, vagy külföldiek – a német történelem felelősségét viselni kívánják, olyannyira nem fognak majd a generációs szerződésből rájuk eső feladatoknak megfelelni.
Die Welt (welt.de)
A konzervatív napilapban Daniel Binswanger Privilegizáltak a barikádokon című párizsi keltezésű írásában foglalkozik a franciaországi diákzavargások hátterével.
A mostani megmozdulások kiváltója – ellentétben a 68-as zavargásokkal – nem ideológiai természetű, hanem egy konkrét munkaerőpiaci lépés volt. Ez a lépés legfeljebb csak azért bírálható, mert túlzottan visszafogott. A fiatalok munkanélkülisége Franciaországban drámai mértéket, 23,5 százalékot ért el. Ez elsődlegesen a rosszul képzetteket és a bevándorló fiatalokat érinti. A tavalyi elővárosi lázongások megmutatták, milyen szociális gyúanyag rejlik e tény mögött.
Az új szabályozásból, amely megkönnyítené a fiatalok elhelyezkedését, elsődlegesen az elővárosi, rosszul képzett fiatalok profitálnának. De a diákok és a szakszervezetek hajthatatlanok maradtak. Egyetlen ujjnyit sem kívánnak privilégiumaikból feladni, sőt általános sztrájkkal fenyegetnek.
A francia fiatalok félnek a jövőtől, ami elsődlegesen a reformokkal szembeni ellenállásban nyilvánul meg. Jellemző módon azonban most nem az elővárosi fiatalok gondoskodnak a zavargásokról, hanem a velük összehasonlítva sokkal jobb helyzetben lévő egyetemisták. Még magukban az utcai összecsapásokban is alig kapcsolódtak be az elővárosi fiatalok. Ismét kiderült Franciaországról, hogy egy szociálisan mélyen megosztott ország. Itt a privilegizált egyetemisták és szakszervezeti képviselettel rendelkező alkalmazottak, akik egy ma már tarthatatlan szociális modellt védelmeznek; ott a kirekesztett munkanélküliek boldogok lennének, ha esélyt kapnának.
Dominique de Villepin kellemetlen helyzetbe került. Semmi sem olyan veszélyes egy miniszterelnökre, mint az utcai tiltakozások. A közvélemény-kutatások szerint a megkérdezettek 68 százaléka ellenzi az új reformot. Már 1994-ben az akkori konzervatív miniszterelnök, Edouard Balladur hasonló reformintézkedésekkel kívánta a munkába állást megkönnyíteni. Egy tiltakozási hullám robbant ki, ennek következtében elveszítette Balladur az elnökválasztásokat. Diszkréten kiállnak a kormánypárti politikusok de Villepin háta mögül, mindenekelőtt a legfőbb rivális, a belügyminiszter Nicolas Sarkozy. De Villepin talán ezzel már eljátszotta az elnöki hivatalra vonatkozó esélyeit.
origo.hu
Elkepesztő siker, állótapsos ünneplés a Hamupipőke bemutatóján
