Erről Alekszandr Medvegyev Gazprom-alelnök beszélt az orosz Kommerszant nevű lapnak. Az E.ON szóvivője sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta az információt.
Az alelnök szavaiból kiderült, hogy az E.ON egyik leányvállalatában, az E.ON Hungáriában is részt ajánlott fel, s a tárgyalások áprilisban zárulnak le – olvasható a Népszabadságban. A lap emlékeztet, hogy az E.ON Hungária máig tabu volt. A leánycég a Ddgázban és a Kögázban is közel százszázalékos tulajdonos. Az E.ON Hungária eddig azt hangsúlyozta, hogy a Mol gázcégeivel kapcoslatos ügy az E.ON másik ágához tartozik, mivel az, hogy a nagykereskedő és a szolgáltatók is egy kézben vannak, versenyjogi aggályokat vet fel. Felmerül majd ez várhatóan a Gazprom esetében – véli a lap.
Kérdés tehát, hogy a Gazprom tulajdonszerzése milyen reakciót váltana ki a hatóságokból. Kóka János gazdasági miniszter kedden Brüsszelben a Gazprom bevásárlása kapcsán úgy vélekedett, hogy azt nem lehet politikai üggyé tenni; piacfelügyeleti, versenyhivatali kérdésről van szó. Hozzáfűzte, hogy amennyiben egy ilyen üzlet a törvényesség minden próbáját kiállja, úgy a kormány semmit nem tesz ellene.
(tozsdeforum.hu)

Menczer Tamás: Kollár Kinga bevallotta, hogy a Tisza Párt tönkre akarja tenni Magyarországot