Jelenleg mintegy kétmillióan fizetnek minimálbérnél nem magasabb összeg után közterheket, ennek aránya 2 százalék a teljes adóbevételhez képest, vagyis a közteherviselés súlyosan csorbul, különösen azt figyelembe véve, hogy a réteg jelentős része feltehetően magasabb jövedelmet realizál. A szakértők szerint a lépés beleilleszkedne egy olyan, régóta sürgetett adóreformba, amely az összes személyi jövedelemadó-kedvezmény eltörlésével és az adókulcsok leszállításával járna. A minimálbér-emelés is szóba kerülhet, de ez szintén az adóbevételek növekedésével járhat.
A CEMI (Central European Management Intelligence) tanácsadó intézet szakértői ugyanakkor úgy vélik, a gyors felzárkózás és a korai euróbevezetés nem zárják ki egymást. A szakértők szerint középtávon a helyes lépések gyorsabb gazdasági fejlődést eredményezhetnek.
A magyar gazdaságot két csapdahelyzet jellemzi: az egyik a nemzetközi és régiós összevetésben alacsony foglalkoztatottsági szint és az ugyancsak alacsony növekedési ütem együttes jelenlétének megszüntetése, a másik a magas adóráta és a magas költségvetési hiány közötti ellentmondás feloldása.
(Forrás: Tőzsdefórum)

Megkínoztak egy nőt a pátrohai horrorházban