A második fordulóban azok a jelöltek indulhatnak, akik legalább 15 százalékot kaptak az elsőben. Ha nincs három ilyen, akkor a három legtöbb voksot szerző jelölt jut tovább. Ha közülük valaki visszalép a két forduló között, helyébe más nem állhat. Az nyer, akire a legtöbben szavaznak. A második forduló érvényességéhez az is kell, hogy a választópolgárok több mint egynegyede vegyen részt a döntésben. Ha viszont két jelölt ugyanannyi szavazatot kap, a mandátumot nem osztják ki és a következő évben időközi választást kell tartani az adott választókerületben.
A pártok országos listái között a töredékszavazatokat is kiosztják majd, vagyis azokat a voksokat, amelyek mandátumszerzéshez nem voltak elegendőek.
A külföldön leadott szavazatokat most is az itthoniak közé keverik, és azokkal együtt számolják meg. A második forduló a külképviseleteken ugyanakkor lesz, mint itthon, kivéve az amerikai kontinenst, ahol április 22-én már lehet szavazni. A magyarországi választókerületekben kijelölnek egy-egy szavazókört, amely fogadja a külföldi voksokat. Ezekben a szavazókörökben tehát nem lehet eredményt hirdetni a választás napján, meg kell várni, amíg külföldről megérkeznek a szavazólapok. Előfordulhat, hogy szoros verseny esetén a néhány száz külföldi szavazat dönti el az eredményt.
(Magyar Rádió)

Megkínoztak egy nőt a pátrohai horrorházban