A külföldi bűnözők sértettjeinek száma meghaladja a félszázat, a terhükre rótt különféle bűncselekmények száma pedig – a nyomozás eddigi adatai szerint – eléri a száznegyvenet.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei rendőrség tavaly november 25-én, az ORFK-val közös akciójában, fogott el két trükkös tolvajt Nyíregyházán. Mint kiderült, a grúzok, akik érvényes vízummal érkeztek, hónapok óta tevékenykedtek hazánkban: pénzintézetek környékén kifigyelték, hogy ki vesz fel jelentősebb összeget, majd speciális, általuk készített tüskékkel defektet idéztek elő áldozatuk kocsiján. Ezután – míg az áldozat a kerékcserével bajlódott –, többnyire kúszva megközelítették az autót, és megpróbálták elemelni a milliókat rejtő táskát.
A nyomozók adatai szerint előfordult olyan eset is, hogy a jól öltözött bűnözők segítségüket ajánlottak fel bajba jutott áldozatuknak, s aközben szabadították meg a nála lévő pénztől. A banda az egész ország területén dolgozott, de a két elfogott tag a csapat irányítója és a bűncselekmények értelmi szerzője volt.
Kettejükre 47 millió forint értékben elkövetett lopást bizonyítottak a nyomozók; a kár értéke meghaladja a 80 millió forintot. A két középkorú, jelenleg is fogva tartott férfi semmilyen módon nem segíti a hatóságok munkáját, így kérdés az is, hogy a körözés alatt álló 14 társuk még az országban van-e.
A hírügynökség kérdésére a nyomozás vezetője egyértelműen kizártnak nevezte annak lehetőségét, hogy banki alkalmazottak együttműködtek volna a bűnszövetkezettel. Elmondta azt is, hogy eddigi adataik szerint a tolvajok csupán egyetlen alkalommal, Marcaliban alkalmaztak erőszakot: akkor az áldozat észrevette a kúszva közeledő tolvajt, és üldözni kezdte, de a bandita ekkor könnygázzal lefújta, s kereket oldott.
A bűnszervezet tagjaként elkövetett lopással meggyanúsított férfi várható büntetése kettőtől akár 16 évig terjedő szabadságveszés is lehet.

Ezt mondta Orbán Viktor Gyurcsány lemondásáról és válásáról