Frankfurter Allgemeine Zeitung (faz.net)
A konzervatív német lap az Egyesült Államokban élő latinok helyzetével foglalkozik a május 1-jei bojkottot követően. A latin-amerikai bevándorlók csoportja az Egyesült Államokban hatalmassá nőtt, s még növekedni fog. Jelenleg 40 milliónyi spanyol ajkú él a 300 millió amerikaiból, akik 2002 közepe óta az Egyesült Államok legnagyobb kisebbsége, nagyobb, mint a feketéké – fejtegeti a lap. A demográfiai szakértők véleménye szerint a latinok aránya az évszázad közepére a 420 milliós lakosságból 103 milliónyira gyarapodik majd, és ezzel elérik azt a pontot, amikor az Egyesült Államokban a fehér európai származású lakosság már csak egy relatív többséget alkot.
A lap szerint a bevándorlási vita kapcsán az alapvető kérdés a nemzeti identitás ügye, mely válságban van, s ennek alapvető oka az eltérő nyelvű és kultúrájú latin bevándorlók áradata. Az elmúlt évtizedek spanyol ajkú bevándorlói alapjában különböznek a XIX. és XX. században Európából és Ázsiából érkezettektől. A bevándorlók már nem a nagy óceánt átszelve érkeznek, mely visszafordíthatatlanul elvágja őket szülőföldjüktől, hanem egy földnyelv továbbra is összeköti őket szülőhazájukkal.
Pontosan a spanyol nyelvhez való viszonyban látható a bevándorlási vita és az identitás válság két legfontosabb áramlata. A riadót fújó frakcióból attól óvnak, hogy már zajlik a latinok „reconquistája“, a XIX. században elveszített területek demográfiai eszközökkel történő visszahódítása, melynek során már területi és kulturális igényeiket is bejelentik az olyan szövetségi államokra, mint Kalifornia, Arizona és Új-Mexikó – s most már az amerikai himnuszt is lefordították spanyolra.
Mások szociális munkásként a latinok nem kellő alkalmazkodási képessége miatt aggódnak, ami immár a második-harmadik generációban is a gettósodásban és a képzettségi statisztikákban történő lemaradásban nyilvánul meg. A magabiztosak számára az a természetes, ha a gazdaság a latinok vásárlóerejéért anyanyelvükön száll versenybe, hiszen mindenki dollárja egyformán értékes, s így integrálódnak az amerikai társadalomba, annak minden jogával és kötelezettségével egyetemben.
Focus (focus.msn.de)
A müncheni hírmagazin arról ír, hogy Hans-Christian Ströbele, a zöldek egyik meghatározó politikusa a német himnusz hivatalos török változatának használatára tett javaslatot, és ezzel pártjában komoly vitát robbantott ki. A bevándorlók ezt a himnusz változatot, „Németország soknyelvűségének szimbólumaként” énekelhessék – nyilatkozta a párt frakcióvezető helyettese, utalva az Egyesült Államokban a spanyol nyelvű himnuszról zajló vitára.
„Az integráció jeleként értékelném, ha a török származásúak a himnusz harmadik versszakát törökül énekelhetnék„ – fogalmazott Ströbele. Renate Künast, a zöldek frakcióvezetője visszautasította a javaslatot, mint Wolfgang Bosbach, a CDU frakcióvezető-helyettese is, aki szerint „a német himnusz török változata az integráció ellentéte lenne”.
Die Presse (diepresse.com)
A konzervatív osztrák napilap a pozsonyi kormány legfrissebb statisztikáit idézi, mely szerint az ország uniós tagsága óta 170.000 szlovák állampolgár talált egy másik EU tagállamban munkát. A legtöbben, 75.700-an Csehországban, míg 20.000-en Magyarországon találtak munkát. A munkaerőpiacát már korábban megnyitó Nagy Britanniában és Írországban 36.400-an, illetve 15.200-an dolgoznak. Ausztriában a legális szlovákiai munkavállalók száma eléri a 7100-at.
A cikk megemlíti, hogy eközben Pozsonyban éles vita robbant ki a kivándorlás következményeiről. Robert Fico, a baloldali populista ellenzéki vezető óvott a XIX. század vége óta legnagyobb kivándorlási hullámtól.
Financial Times Deutschland (ftd.de)
A gazdasági liberalizmust zászlajára író lap az új EU tagállamokban fújó protekcionista szelekkel foglalkozik. Amikor a közép-európai államok elindultak a piacgazdaság és a demokrácia útján, a külföld felé való nyitottság fontos elemét képezte az érintett országok integrációs stratégiájának: Lengyelország, Magyarország, Csehország mindent megtettek, hogy befektetőket csábítsanak az országba. Külföldi áruk árasztották el akkor ezeket az országokat, s akinek ez nem tetszett, az örök múltba fordulónak számított.
Ma, két évvel a közép-európai országok uniós tagságát követően, számos helyen megváltozott a hangulat. Nemsokára a lengyel kormányban fog ülni a lengyel sokkterápia atyjának tekintett Leszek Balcerowicz legnagyobb ellenfele, a radikális parasztvezér Andrzej Lepper, aki egykor az országhatárokon szervezett blokáddal keltett hangulatot az országba beáramló külföldi termékek ellen. Magyarországon a volt miniszterelnök, Orbán Viktor a kemény nacionalizmust súroló választási kampányt folytatott. A nemzetközi tőke egykori kedvence(?) bírálta a nemzetközi vállalkozások magyarországi befolyását, s helyette a „magyar szolidaritás korszakát” ígérte. Orbán csak minimálisan veszített a nemzeti infrastruktúra programokkal és állami tervekkel kampányoló szocialistákkal szemben.
Kai-Olaf Lang, a berlini SWP munkatársa szerint a térségben „Európa-politikai szempontból kevéssé rugalmas” kormányok várhatóak. Olyan pártok kerülhetnek előtérbe, „melyek országaik nemzeti érdekeit erősen hangsúlyozzák és euroszkeptikus hangütéssel politizálnak.” Az új politika nem korlátozódik a szócsatákra. Az új nemzeti konzervatív lengyel kormány alatt radikálisan lelassult a privatizáció tempója. S pontosan a nagyobb új uniós tagállamokban halasztódik egyre inkább az uniós integráció következő lépése, az euró bevezetése.
Néhány megfigyelő számára Közép-Európa erősödő bezárkózása a nyugaton történtek következménye. „A gazdasági nacionalizmus és egoizmus a gazdasági növekedés hiánya miatt nyugaton is megnőtt” – vélekedik Balázs Péter, a CEU professzora, volt uniós biztos. „Nem meglepő, hogy ez a protekcionista hullám most átcsapott Közép-Európára” – fogalmazott.
origo.hu
Széteshet Magyar Péter pártja a baloldali politikus botrányos viselkedése miatt?
