Céljuk, hogy a várost megszabadítsák a másfél évtizedes „liberális uralomtól, ami kialakult„, mondta a politikus, aki szerint „a főváros vezetésében generációváltásra van szükség, úgy életkori, mint politikai tekintetben”.
Kiemelte, az általuk indított jelölt 32 éves tanár, „az eddig ismert jelöltek között az egyetlen baloldali„, ráadásul ismeri a kisemberek problémáit: nincs saját autója, és panellakásban él.
Székely Péter „az antiliberális, demokratikus, élhető Budapest” megteremtésének szükségességéről beszélt; mint mondta, elutasítják a főváros vagyonának kiárusítását, miközben olyan Budapestet szeretnének, ahol minden lakosnak beleszólása van a város vezetésébe, valamint azt, hogy a belváros mellett a külső kerületekre is fordítsanak elegendő figyelmet.
(MTI)
Kuleba elárulta, miben reménykednek















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!