Bizalmatlanság az MSZP-ben

Az ellenzék szerint az MSZP-ben uralkodó bizalmatlanságnak, feszültségnek a jele, hogy a hét eleji frakcióülést megelőzően a párt „poloskamentesítésre” kérte a szakszolgálatot. Simicskó István (KDNP) megjegyezte, a szocialisták felkérhettek volna az egyébként igen költséges vizsgálat elvégzésére egy magáncéget is. Az MSZP alelnöke szerint „teljesen természetes”, hogy minden párt védi a saját belső tanácskozását.

Magyar Nemzet
2006. 07. 05. 6:21
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kormánytöbbség politikai felelőssége, hogy visszaél-e a rábízott hatalommal és nyomást gyakorol-e a szolgálatokra saját információi biztosítása érdekében. Ezt Simicskó István, a parlament nemzetbiztonsági bizottságának KDNP-s elnöke állapította meg annak kapcsán, hogy hétfőn a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat átkutatta az MSZP-frakció képviselői irodaházban lévő tanácskozótermét azért, mert a múlt héten nyilvánosságra jutott egy olyan hangfelvétel, amely rögzítette egy korábbi tanácskozásuk teljes hanganyagát – írja a Magyar Nemzet.

Simicskó lapunknak nyilatkozva úgy fogalmazott, elgondolkodtató, hogy a nemzet egészének biztonságát felügyelni hivatott szolgálatokat effajta feladatokkal bízza meg a nagyobbik kormánypárt. Szerinte az MSZP problémái, belső feszültségei miatt kár arra gyanakodni, hogy bárki lehallgatja őket, és e paranoia által vezérelve az amúgy is leterhelt szolgálatokra róni az effajta munkákat. Simicskó úgy véli, nyilvánvalóan az MSZP-ben is vannak olyanok, akiknek nem tetszik, hogy a kampányban tett kormánypárti ígéretek és az utóbbi időben bejelentett intézkedések szöges ellentétben állnak egymással. – Őszinteség és hitelesség – ezt ajánlja a kereszténydemokrata politikus a szocialistáknak a gyanakvás légköre helyett. Végül Simicskó megjegyezte, hogy az MSZP felkérhetett volna az egyébként igen költséges vizsgálat elvégzésére egy magáncéget is. Répássy Róbert, a Fidesz frakcióvezető-helyettese szintén úgy látja, az eset arról tanúskodik, hogy a szocialisták már saját magukban sem bíznak.
A törvény világosan a Nemzetbiztonsági Hivatal feladatául szabja az Országgyűlés és az Országgyűlés épületeinek védelmét – mondta lapunk kérdésére Bakos Emil, az Országgyűlés gazdasági igazgatója. Ennek keretében lépésekre indokolt esetben eddig is sor került, és ezt követően is sor fog kerülni. Arra, hogy hétfőn ki kérte az MSZP-frakció tanácskozótermének átvizsgálását, nem kívánt válaszolni, mondván, hogy az a szolgálati titok kategóriájába tartozik. A gazdasági igazgató azzal kapcsolatban nem tudott felvilágosítást adni, hogy eddig más frakció kért-e ilyet a nemzetbiztonságiaktól, mondván, a frakciók hivatalai ugyan az Országgyűlés hivatalának részei, ám nem kötelesek őt értesíteni arról, ha ilyen kéréssel fordulnak a Nemzetbiztonsági Hivatalhoz.

Átvilágítják a kormányt. Még nem fejeződött be a fontos és bizalmas munkakörbe jelölt személyek nemzetbiztonsági átvilágítása – derül ki a Kormányszóvivői Iroda kérdéseinkre adott válaszából. A jogszabályok szerint a miniszterek, államtitkárok és országos hatáskörrel rendelkező szervek vezetőinek ellenőrzése kötelező, így a kormányfő kezdeményezésére létrejött Nemzeti Fejlesztési Ügynökség és Tanács, illetve az Államreform-bizottság irányítói is a törvény hatálya alá tartoznak.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.