NewsMax / Associated Press
Az elmúlt napokban kilőtt észak-koreai ballisztikus rakéták egyikének a célpontja az Egyesült Államokhoz tartozó Hawaii volt- írja japán médiaforrásokra hivatkozva az Associated Press és a NewsMax. Japán és amerikai tisztviselők állítólag azután vonták le ezt a következtetést, hogy megvizsgálták a kilőtt rakéták indítási szögét illetve az általuk elért magasságot. A Pentagon tisztviselői azonban azt nyilatkozták csütörtökön, hogy nem feltétlenül szolgáltatott elegendő adatot a szóban forgó Taepodong-2 rakéta rövid útja ahhoz, hogy megállapítsák a célpontját, a hasznos terhét, vagy akár azt, hogy 2 vagy 3 lépcsős rakétáról volt szó.
New York Times
A meleg mozgalom nagy vereségének értékeli a baloldali New York Times elemzője azt a bírósági döntést, mely nem engedélyezte az azonos neműek házasságát a keleti parti államban. Az igencsak liberális Massachussetts államban 2003 novemberében vált legálissá a homoszexuális házasság. Ekkor a melegek egy egész láncreakció bekövetkeztére számítottak, mely végül országszerte hasonló helyzetet eredményezne. Ez azonban elmaradt, és a szintén igen liberálisnak számító New York államra vonatkozó negatív jogi döntés után még nehezebb lesz jelentős erdeményt elérni.
Életveszélyes a Sziget fesztiválra vezető híd + videó
