A 425 középiskola 23 682 diákját megszólaltató felmérésből az is kiderül, hogy a 16-18 éves diákok 15 százaléka naponta 5 óránál is többet nézi legalább az egyik kereskedelmi tévécsatorna műsorát.
Az életkor előrehaladtával csökken a tévé előtt eltöltött idő. A 10. évfolyamosok 53 százaléka néz rendszeresen tévét, a 11. évfolyamosok 50 százaléka, míg a 12. évfolyamosok esetében ez az arány már csak 48 százalék.
A tévé mellett a nyomtatott sajtó is fontos tájékozódási forrás maradt: a megkérdezett diákok körülbelül 35 százaléka rendszeresen olvas valamilyen lapot. A tinédzserek körében azonban a bulvármagazinok egyértelműen háttérbe szorítják a politikai napilapokat.
Három évvel ezelőtt, 2003-ban a megkérdezettek 14 százaléka használta naponta az internetet, míg a legutóbbi felmérés idején ez az arány már 38 százalékra nőtt. A budapestiek fele és a fiúk 45 százaléka naponta használja az internetet, míg a vidékieknél ez az arány 36, a lányoknál 31 százalék.
Magyarázkodik és perrel fenyeget a Puskás Akadémia
