Ökölpárbaj a határállomáson

Pénzbüntetésre ítélték azt a teherautósofőrt, aki tavaly tavasszal összeverekedett az útlevélkezelő határőrrel a rajkai határállomáson – jelenti a HavariaPress.

MNO
2006. 07. 05. 9:21
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az ügynek egyébként a határőr volt az elsőrendű vádlottja, de őt már idén márciusban jogerősen elítélte az első fokon eljáró Győr-Moson-Sopron Megyei Bíróság.

A vádirat szerint a makói férfi tavaly áprilisban akarta átlépni Rajkánál a szlovák-magyar határt, de úgy vélte, hogy a határőr túl sokat piszmog az útlevelével, ezért valamit odaszólt neki. Ezen az egyenruhás úgy megsértődött, hogy újból elvette a férfi útlevelét, félreállította a teherautóját, és közölte a sofőrrel, hogy becsületsértés miatt feljelenti. A teherautós erre dulakodni kezdett az útlevélkezelővel.

A történtek miatt az egyenruhás ellen – a tettlegesség mellett – hivatali visszaélés vádjával is eljárás indult, míg a verekedő sofőrt hivatalos személy elleni erőszakért fogták perbe. Ez utóbbi vádpont miatt a makói férfit a táblabíróság a szerdai ülésén 75 ezer forint pénzbüntetésre ítélte. A döntés jogerős.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.