Soha nem látott szinten az olaj ára

Tegnap rekord szinten zárt a kőolaj ára New Yorkban, ahol több mint 1 dollárral drágult az energiahordozó ára, Londonhoz hasonlóan.

MNO
2006. 07. 06. 7:52
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A drágulást a benzin határidős jegyzéseinek az emelkedése okozta a szakértőknek arra a várakozására, hogy a múlt héten csökkent az amerikai benzintartalék, miközben nőtt a kereslet. Az elemzők úgy vélik továbbá, hogy a múlt héten az olajtartalék is mérséklődött.

Drágította az olajárat a geopolitikai bizonytalanság erősödése is, amit az váltott ki, hogy elhalasztották az EU és Irán tárgyalásait a vitatott teheráni atomprogram kapcsán, miközben nyugtalanítják a piacokat az észak-koreai rakétakísérletek is.

A New York-i árupiacon a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta augusztusi jegyzése 1,26 dollár emelkedéssel 75,19 dolláros rekord szinten zárt. Mintegy fél órával korábban ennél magasabban, 75,40 dolláron is volt. A WTI ára most mintegy 26 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit.

(Gazdasági Rádió)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.