10-15 százalékos áremelésre készülő pékek

A pékek 10-15 százalékos áremelésre kényszerülnek szeptemberben, a kormány megszorító intézkedéseinek hatására - mondta Ilonka Boldizsár, a Magyar Pékszövetség elnöke pénteken Orosházán, a nemzetközi sütőipari konferencia záró előadását követően.

MNO
2006. 08. 18. 17:35
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tavaly a magyar pékségek átlagos nyeresége 0-0,3 százalék volt, 2006-ban pedig a vállalkozások többsége veszteséges. A kormány megszorító csomagjának ismeretében szeptemberben újrakezdődnek a tárgyalások a kereskedelmi partnerekkel egy 10-15 százalékos áremelésről – közölte Ilonka Boldizsár.

A szövetség elnöke kifejtette: a pékek válságos helyzetben vannak. Ezt támasztja alá, hogy míg 2003-ban még 1.800 pékség működött Magyarországon, addig mára csupán 1.310 működő pékségről tud a szövetség. 2005-ben 56, 2006 első félévében pedig már 36 pékség ment tönkre – hangsúlyozta Ilonka Boldizsár.

A pékszövetség véleménye szerint ezen a súlyos helyzeten a kormány a pékeket segítő jogszabály-változásokkal, illetve olyan pályázati forrásokkal javíthatna, amelyek segítségével a vállalkozások energiatakarékos berendezések beszerzésére kapnának lehetőséget.

MTI

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.