– Az indok a következő volt: a szobor felállításához nincsenek meg a megfelelő engedélyek, tehát a XII. kerületi önkormányzat jogszabályt sértve állította fel azt – áll a MIÉP Ifjúsági Tagozatának közleményében. Hangsúlyozzák: „Véleményünk szerint a Fővárosi Főügyészség ezen ítélete teljesen elfogadhatatlan és nevetséges, egyben szomorú is. Azért elfogadhatatlan és nevetséges, mivel a XII. kerületi önkormányzat az engedélyhez szükséges kérelmet többször is benyújtotta a Fővárosi Közgyűléshez, amit a kormánypártok rendre elutasítottak, Ungár Klárával az élen. Szomorú azért is, mert a szobor ügyéből ideológiai háborút kreáltak egyik legősibb nemzeti jelképünk ellen. Ugyanakkor ezen pártoknak és az őket kiszolgáló médiumoknak nem szúrt szemet a szintén a XII. kerületben törvénytelenül felállított Emlékezés Fala elnevezésű holokauszt emlékmű”.
A fiatal MIÉP-sek szerint a Turulnak nincs becsülete
A MIÉP Ifjúsági Tagozat XI és XII. kerületi szervezetei határozottan tiltakoznak a Fővárosi Főügyészség 2006. augusztus 2-án, másodfokon hozott döntése ellen, melynek értelmében egy hónapon belül a XII. kerületi Turul-szobor eltávolításra kerül.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!