Bolgár György: Értsük meg már végre, hogy az életszínvonal túlságosan nagy ütemű (bár lehet, hogy sokak számára észrevehetetlenül) növekedése lerántotta a leplet számos, korábban is megoldatlan és mára már tarthatatlan problémáról. Most itt van mindegyik az orrunk előtt, és kezdeni kell velük valamit. A politikusok és a közszereplők felelőssége, hogy ezt megértessék az emberekkel, és megpróbáljanak alternatívákat ajánlani. A rossz vagy vitatható helyett jobbat. De folyamatosan hőbörögni, hogy erre sincs pénz, arra sincs pénz, meg hogy elvérzünk, és teljes nyomorba dőlünk, ez nemcsak felelőtlen, de gyerekes is. Ha azt vesszük, hogy ma az átlagos életszínvonal legalább 25 százalékkal magasabb, mint négy éve, és ebből vissza fognak venni 5-6, de legyünk pesszimisták, 10 százaléknyit, még akkor is jobban fogunk élni, mint négy éve, márpedig akkor nem hallottam azt a Fidesztől és barátaitól, hogy nyomor van, és teljesen ki vagyunk vérezve. Úgyhogy észre kellene térni végre, értelmes vitákat kellene folytatni, és nem eleve elutasítani minden változást. Mert a változás így is, úgy is be fog következni. Mindannyian jobban járunk, ha mi vezetjük be, és nem magától jön.
(Népszava, 2006. augusztus 11.)
Míg Brüsszel önti a pénzt Ukrajnába, Washington és Moszkva újrarajzolja a világot















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!