–„Az eljárás felfüggesztése nem az elnök személyére vonatkozó érdemi döntés„ – áll a dokumentumban. –„A bíróság az eljárás felfüggesztését megalapozó adatok és iratok beérkezése után dönt arról, hogy dr. Such György elnökként a cégjegyzékbe bejegyezhető-e” – írják.
A cégbíróság szerdán hozott végzésében felfüggesztette a Magyar Rádió elnökének, Such Györgynek a bejegyzési eljárását.
A közlemény szerint az FB-hez augusztus 7-én érkezett meg a változásbejegyzési kérelem a Magyar Rádió Zrt.-től az új elnök adatainak a bejegyzésére. A rádió közalapítványának két társadalmi kurátora ugyanakkor törvényességi felügyeleti eljárás lefolytatása iránti kérelmet terjesztett elő a bejegyzés elutasítására.
A jogszabályok értelmében a bíróságnak a változásbejegyzési és a törvényességi felügyeleti kérelmet együttesen kell elbírálnia –
hívja fel a figyelmet az FB küldeménye.
Az FB kitért arra is, hogy a bejegyzési határozatot megtámadó polgári peres eljárás „adatainak, okiratainak beszerzése is szükséges a kérelmek elbírálásához„. A cégbíróság ezért az iratok
beérkezéséig, de legfeljebb 60 napra felfüggesztette az új elnök adatainak bejegyzésére irányuló eljárást.
Gráf Csilla és Pós Péter, a kuratórium két társadalmi delegáltja
a múlt hónapban fordult a Fővárosi Bírósághoz és az ügyészséghez is amiatt, hogy a július 10-i elnökválasztáson – noha a kurátoroknak a titkos szavazáson karikázással kellett volna véleményt nyilvánítaniuk – egyikük egymást keresztező két vonallal áthúzta az igen választ. Miután vita robbant ki a kérdésben, az egyik kurátor nyilvánosan közölte, hogy ő volt az, aki a vitatott módon adta le a szavazatát, s jelezte: az volt a szándéka, hogy a jelölt megválasztása mellett szavazzon. A testület ezt követően szavazással úgy döntött, érvényesnek és támogató voksnak fogadja el azt a vitatott szavazatot, amely nélkül nem léphetett volna hivatalba Such György.
(MTI)
Késes támadás történt Párizsban















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!