Hangverseny a hős tűzoltókért

Emlékhangversenyt tartanak a Központi Tűzoltózenekar közreműködésével szombaton este a budapesti Belvárosi Főplébánia Templomban a műegyetemi tűz oltása közben életét vesztett három tűzoltó emlékére

MNO
2006. 08. 18. 10:19
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az V. kerületi Március 15. téren lévő templomban este 19.30 órakor kezdődik a hősi halottakért az emlékhangverseny Dóra László vezényletével – közölte Molnár Péter, a Fővárosi Tűzoltóság szóvivője az MTI-vel.

A műsorban J. S. Bach több művének részlete mellett J. Fucik Requiem Op.238 című szerzeménye is felcsendül.

Hétfőn délelőtt a III. kerületi Flórián téren álló Szent Flórián szobornál tartanak néma megemlékezést a műegyetemi tűz oltása közben elhunyt három tűzoltó tiszteletére. Hétfőn délelőtt a József Attila Színház előtti térről gyalogos menet, valamint a Műegyetem K épülete elől, rendőri felvezetéssel tűzoltógépjármű-konvoj indul a tűzoltók védőszentjének szobrához, ahol elhelyezik az emlékezés virágait.

(mti)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.