A kormány a konvergenciaprogramban nem határoz meg céldátumot az euró bevezetésének időpontjára – írja az Index, a birtokába került munkaanyagra hivatkozva. A 2005-2009 közötti időszakkal foglalkozó program erre az évre 67,3 százalék, 2007-re 70,9, az azt követő évre 72,2 százalék államadósságot jósol. A maastrichti kritériumok értelmében azonban a bruttó államadósság legfeljebb a bruttó hazai termék (GDP) éves értékének 60 százaléka lehet.
A prognózis szerint a csökkenés 2009-ben kezdődhet meg, de akkor is csak 70,4 százalékra mérséklődik a GDP-arányos államadósság, amely csak 2014-re bukhat az elvárt 60 százalékra. A kormány tervei szerint az államháztartás hiánya az idei 10,1 százalék után jövőre 6,8, 2008-ban 4,3, majd 2009-ben 3,2 százalék lehet GDP-arányosan. Tehát valójában még a 2009-es hiány is túllépi a maastrichti kritériumokban szereplő 3 százalékot – írja az Index. Kétszámjegyű hiányra pedig a rendszerváltás óta nem volt példa hazánkban – fűzi hozzá ehhez a Magyar Nemzet.
Visszaeső gazdasági növekedés, romló életszínvonal, nagyobb munkanélküliség
A cikk szerint a következő két évben jelentősen visszaeshet a gazdasági növekedés, a munkanélküliség pedig az idei 7,3 után 2008-ban már 7,5 százalékra nő. A Gyurcsány-kabinet az idei 36,9 százalékról 2008-ig 39 százalékra emeli adóbevételeinek GDP-hez viszonyított arányát.
Az Index írása szerint 2007-ben az életszínvonal romlása várható. Az egy keresőre jutó reálbér 4 százalékkal, míg a lakossági fogyasztás akár 1 százalékkal is csökkenhet.
A konvergenciaprogram szerint 2007-ben csak a nyugdíjkiadások, családtámogatások, szociális segélyek, EU-s befizetések, a közlekedés állami támogatása, az államháztartáson kívülre tervezett programutak bevonása a büdzsébe, a PPP-beruházások rendelkezésre állási díjai, az államadósság kamatkiadásai, a beruházásösztönzési célelőirányzat, továbbá a felsőoktatási törvényből adódó többletek fognak nominálisan növekedni. Csökkennek viszont a gyógyszertámogatások, a gyógyító-megelőző kiadások illetve a gázár-kompenzációra jogosultak köre.
Megadóztatják a nyugdíjat
A dokumentum megerősíti, hogy 2007-től már az adóalap részét képezi a nyugdíj is, míg 2013-tól bruttó nyugdíjakat fognak megállapítani, és azokból adót fognak levonni. A konvergenciaterv az egészségügy finanszírozásánál a 2007-től várható egyenlegjavító intézkedések között sorolja fel a „vízitdíj vagy a lakossági térítési díjfizetéshez, illetve a szolgáltatók számlaadási kötelezettségéhez„ kötött egészségügyi ellátási rendszer bevezetését.
Még kevesebb jut az önkormányzatoknak, elbocsátási hullám a közigazgatásban
Az önkormányzatok pénzéből jövőre 7,8, míg 2008-ban 34 millárd forintot csippentene le a kormány. A honvédelemben 2008 végéig 2000 fős létszámcsökkentést terveznek, a közigazgatásban összesen 7000 fős létszámcsökkentés lesz idén (kétezer embert a tárcáktól, ötezret „más, igazgatási jellegű tevékenységet végző” szervektől bocsátanak el. Jövőre további 6000 fős lefaragást ígér a program.
Az Index úgy tudja, a dokumentumot Gyurcsány Ferenc nem mutatta meg a kisebbik koalíciós párt képviselőinek, és a jegybankhoz is csak egy rövidített, kevesebb mint 30 oldalas változatát juttatták el.
Még a nyugdíjat is megadóztatják – konvergencia
Biztosan nem teljesítjük 2009-ig az euróbevezetés kritériumait. Pedig szigor lesz, nem is kicsi: növekvő elvonások, csökkenő reálbér, több munkanélküli, lassuló gazdaság – ezeket ígéri Gyurcsány az EU-nak és nekünk a következő évekre, miközben itt-ott megszépíti egy kicsit a valóságot – derül ki az egyik internetes portál birtokába került, szeptember 1-jéig elkészítendő, módosított konvergenciaprogram munkaanyagból, amelyet várhatóan az augusztus 23-i ülésén véglegesít a kormány (és amelyet információnk szerint az SZDSZ-nek nem, az MNB-nek csak részleteiben mutattak meg eddig). • Zuhan a forint a kiszivárgó konvergenciaprogram miatt• MDF: Szégyen, ami az euró bevezetése kapcsán történt• Árfolyamesés a tőzsdén• Az MSZP az euróbevezetésről• Az elemzők szerint hiányzik a középtávú megoldás• Az SZDSZ más konvergenciaprogramról tud• „A konvergenciaprogramnak nem tárgya, hogy az euró csatlakozás dátumát rögzítse”• Jövő hét után ötpárti egyeztetés• „A végleges verzió kevésbé lesz sokkoló”• Fidesz: Lemaradási program készül?• Csak munkaanyag?• 2016-ig csúszhat az euró
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!