Meghalt Szomáliföld \„elnöke\”

Műtét utáni komplikációk következtében pénteken meghalt Mohamed Ibrahim Egal, a Szomália északnyugati részén egyoldalúan kikiáltott Szomáliföld köztársaság "elnöke".

MTI
2002. 05. 03. 15:36
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egalt a dél-afrikai Pretoria katonai kórházában érte a halál. A politikus április végén érkezett az egészségügyi intézménybe, „kormányának” közlése szerint szigorú orvosi felülvizsgálatra. A héten – közelebbről nem részletezett – műtétet hajtottak rajta végre, de a sebészi beavatkozás után fellépő komplikációk a hetvenes éveiben járó politikus halálához vezettek.

Az afrikai ország északnyugati részén található terület, egykori brit protektorátus 1991 májusában, a Mohamed Sziad Barré szomáliai diktátor bukását követő káosz és polgárháború idején döntött az elszakadás mellett. Egal érdemének tulajdonítják, hogy Szomáliföldet – az anarchiába süllyedt déli országrésszel szemben – békés építőmunka jellemezte az elmúlt bő egy évtizedben, a nemzetközi közösség azonban nem ismeri el önálló államként.

Tavaly májusban egy népszavazáson a szomáliföldi választók 97 százaléka voksolt igennel az ideiglenes alkotmányra, amely tartalmazta az országrész egyoldalúan kikiáltott függetlenségének törvénybe iktatását is. A terület vezetői a referendummal elsősorban a külvilág felé kívánták demonstrálni a lakosság elkötelezettségét a függetlenség mellett.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.