Ősztől távhődíjemelés várható Budapesten

Kora őszi távhődíjemelést sejtetett mai nyilatkozatában Demszky Gábor főpolgármester. A szabad demokrata politikus szavaiból kiderült, indokoltnak látja, hogy az árat az infláció többszörösével emeljék. Indokként a kormány által a gázáremelésről meghozott döntést hozta fel.

MNO
2006. 08. 11. 12:50
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A jelenlegi számítások szerint nem lesz szükség a kormány által javasolt 18 százalékos távhődíjemelésre Budapesten, már 8 százalék is elegendő – jelentette be ma Budapest főpolgármestere. Demszky Gábor hangsúlyozta: nincs még döntés az áremelésről, egyelőre csak a közgyűlési előterjesztés miatt készültek-készülnek számítások. Felhívta a figyelmet arra, hogy a melegvíz és a távfűtés díját hatvan százalékban a gázár határozza meg. Mint ismert, ezt a kormány átlagosan 30 százalékkal emelte. Hozzátette: ilyen jelentős mértékű drágulásnál a távfűtőművek nem tudja kigazdálkodni a különbözetet, ezt meg kell jelenítenie a távfűtés díjában, rá kell terhelnie a fogyasztókra. – Ha én csak a kampánytanácsadókra hallgatnék, akkor azt mondanám, hogy október elsejéig nincs gázár miatti távhődíjemelés – fogalmazott Demszky Gábor, aki szerint ez azzal a negatív következménnyel járna, hogy később nagyobb mértékben kellene a díjat emelni a kieső egyhavi összeg miatt.

A növekvő gáz- és energiaárak miatt erősítjük a szociális hálót, mert Budapest szociális város – fogalmazott a főpolgármester, hozzátéve, hogy erre a főváros a következő fűtési szezonban a téli támogatással együtt több mint 2,3 milliárd forintot költ. Kiemelte: a főváros évente 50-60 ezer családon segít abban, hogy képesek legyenek kifizetni a közműdíjakat.
(MTI, MNO)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.